A beszámolót képeket/mindenkutyafaszát a nyaralásból majd idővel, most nincs valahogy hangulatom hozzá. Valahogy írni sincs hangulatom, mégis itt vagyok. Érdekes egy paradox.

Nem tudom mi bajom van mostanában, de kezdek visszazuhanni a tavalyi őszi-téli hangulatba - azaz a totális depresszióba. Amikor mindig padlón voltam, s egyszerűen nem volt semmi sem jó.

Amúgy, icipicit udorodom ilyenkor magamtól. Mit kicsit?! Másoknak komoly problémái vannak, én mondhatnám magamat jó helyzetűnek, de akkor meg miért siránkozok? Miért nem jó semmi? Miért fáj ott belül valami, ordít, hogy segítsek, de nem tudom, mit tehetnék. Csak élnék álomvilágomban, ahol minden szép és jó, s ahol Tune nem létezik, csak mint "isten", a világokban, amiket én teremtettem, történeteim különös szövedékei, hívogatnak, akarnak, de nem adom meg magamat nekik, mert nem tudom megtenni, már saját világaim is kitaszítanak. Hogy miért? Mert nem tudom hogyan lehetnék ott tényleg, hogy átlássak mindent, mint Isten, hogy lássam tetteiket, tudjam mi motiválja őket, s a többi, és a többi... mert az írás már nem segít. Hogy is tehetné, ha nem megy? Nem tudok írni, pedig akarnék, dúl bennem a vágy, hogy képernyőre/papírra vessem bármelyik történetem, de nem sikerül sohasem, egyik sem.
Szóval csak gondolati szinten lépek be újra és újra a világaimba, de ez nem elégít ki. Ez nem az igazi, mert hiába élem át, a szavak, melyek ilyenkor akaratlan peregni kezdenek az agyamban és mondatokká állnak, mire leírnám őket huss, elszállnak... Később már csak töredékek rémlenek fel előttem, mintha csak egyszer nézhetném végig egy-egy jelenet filmjét...
Azt hiszem beletőrt a bicskám az írásba. Epic Fail.

Nem is írok most inkább többet, mert minek.