Halihó, nép! xD Tune szól vala. Asszem megártott a Potty, Potty, Potter! xD Ami hát... hm, szerintem elég szar volt, de a röhögés megvolt. xD Lássuk, summázva! (Ja, aki nem tudná, Potter-fanatic vagyok, de csak a könyvek hoznak lázba. A filmek... khm. Vagy jót, vagy semmit. Szóval... xD A semmit most megszegem, de nembaj. xD)

Először is, amik nem tetszettek. xD Sok lesz, féljeteeeeeek. xD (Aki nem látta, annak spoiler veszély miatt nem ajánlatos elolvasnia, max csak ha nem akarja megnézni vagy tökmindegy neki, mert olvasta a könyvet - ami ehhez képest a csillagos ég. Ez meg maga volt a pokol a föld legmélyebb pontján. xD) Kezdjük mondjuk azzal, amit címnek adtam. Azaz Lumpsluck professzor úr nevének fájdalmas kiejtése. Most leírom, ahogy ejtették: "Lumpslukk". Kérek egy slukkot, hé, Horatius! xD "Lumpszluk" lett volna, legalább. Én mindig így ejtettem ugyanis a könyvben. (Van bennem néha olyan, hogy, ami le van írva, úgy ejtjük ki... De hát azért mégis. xD) Ennyi erővel Dubledore, a "dámbldór" helyett lehetne "dumbledor" de tényleg. xD A másik ilyen fájó-röhögő név az Draco-t érte, az én Malfoykámat: "DRÁKÓ". Így ejtették. Jó hogy nem DÁKÓ, bakker. xD
Jaj, a film elején mondta Bree, hogy Rowling úgy írta meg Dubledore-t, hogy ő igazából nem hetero, hanem kis... buzi. Ettől kezdve, mikor hozzáért Harryhez, Brigihez hajoltam, s mondtam neki, hogy "hozzáért!". xD Khm. xD
Aztán nem tetszett az eleje sem, mi volt az a kis románc azzal a csokibőrű hölgyeménnyel? Meg miért Luna találta meg a törött orrú, kővé változtatott Pottert? Meg nem úgy van, hogy kupék vannak a Roxfort Expresszen? Dracóék meg ott ültek, a sima, pór vonatkocsiban (olyanban, amiben mi jöttünk hazafelé az osztálytáborból. xD)... És nem volt ott se Crack, se Monstro... Lavender... na az a csaj meg valami kész volt. xD De neki már nem kellett volna az előző filmekben is szerepelnie? Szerintem szerepelt is, de nem volt ilyen... randa? x'D De a Lav-Lav visszafelelés elmaradt. xD Csak Von-Von volt. xD De a szív, amit rajzolt az kéééész. xD
Jaj, még az elején meg, mikor a Megszeghetetlen esküt teszi le Piton. Na az még röhej volt. Ráviszik a kamerát, csönd, neki meg nyitva a szája. xD Aztán kinyögi: "esküszöm". Újra Belláékon a kép, majd vissza a nyitott szájú Pitonra. Hatásszünet... "Esküszöm". x'D A másik ilyen nagyon gáz, az a végén, mikor Dubledore mondja Pitonnak, hogy: "Perselus, kérlek." A könyvben így van, normál, real time. Film: "Perselus.......... *órát néz, szinte már fütyürészik, eltelik két perc (- jó, nem csinálta ezeket, de kábé. xD)* ...kérlek." x'D
Na meg mi volt az a búzatáblás rész? Mikor felégetik a Weasley-lakot. Elég gáz volt, szerintem. xD Vagy a végén, mikor McGalagony felrakja a világító pálcát, majd mindenki. Jó, oké, tudom, meghatónak vagy minek szánták, de... Hmmm... Meg Fawkes! (Akinek a nevét sosem tudom kiejteni. xD Nyelvtörő, komolyan. xD) Nem énekelt! Helyette rikoltott egy csúnyát, s elrepült. xD Eeeeeek. Köbö ilyen volt. xD
Kihagytam még, hogy nem tetszett az a rész, mikor visszajöttek Harryék a horcrux-vadászatból. Hopponáltak! A könyvben seprűn jöttek! Jól van, nem is ez volt az igazán gáz, hanem mikor leküldte a csillagvizsgálóból (ugye az az volt?) Harryt a hőn szeretett buzeráns igazgatónk (Bocsánat, Dumbledore, de... ezt nem lehet elfelejteni. xD), s nem... nem dermesztette meg. Mondjuk, az poén volt, hogy megjelent mellette Piton, s mutatta neki, hogy csönd legyen. xD
Még nem tetszett: Daniel Radcliff alacsony. xD Ginny is magasabb volt nála! xD Jaj, meg amikor Draco vs. Harry meccs ment a mosdóban. Hogy tudtak szavak nélkül varázsolni? Fura... Jah, meg Tom Denem fiatalkori magyarhangja. xD Az a vontatottság, amivel beszélt, jesszus. xD

Nna, ezek voltak a negatívumok, most jöhetnek a pozitívumok... Rupert Grint játéka. x3 Haláli a fazon. Mikor a szerelemtől megrészegült Ront játszotta az valami tökéletes volt. Meg, hát, mikor beült Ginny és Harry közé... xD A legjobb jelenet szerintem egyértelműen az volt, mikor az ikrek boltjában voltak, bár eléggé nem volt összekötve a dolog az előtte lévő eseményekkel. x'D Aztán jó volt még: Alan Rickman. x3 Imádom a csávót, tökéletes Piton. x3 Iiiimádjuk Pitont is. x3 Jaj, rossz volt még: Nem volt SVK óra!!! :O Nem igazság... *szipp* Jah, és nem jó a hátsója Rickmannek. Ne kérdezzétek, hogy láttam meg, meg miért erre figyeltem, mert cska... jött. xD Elment, és... látszott. xD
Aztán... tetszett Lumpsluck karaktere is, szerintem el lett találva. Meg egész jól megoldották a karosszék-álcáját, külön piros pont. :) A madarak, amivel Draco bűvészkedett, az is jó volt, az a rész, mikor nézi a tollat, na az tetszett. Tom Felton jól alakított, csak rájöttem, hogy nem tetszik az arca. xD És még kiemelném Bella színészét, mert az fergetegesen jól játszik. x'D Helena Bonham Carter. Oscart neki! :)

Ööö... aztán tetszett még... A... mi is? (a Pitonos jeleneteeeeeek... x3) Jaj, mikor siratják Aragogot. xD Az beteeeeg. Mikor Harry ott eljátsza a csáprágót. xD Meg Lumpsluck letöri az egyik lábát vagy miét a döglött póknak. xD

Sokszor röhögés tört rám, amit visszafojtottam, a legkomolyabb pillanatokban is. xD Avagy Dubledore ugye halott, Harry letérdel mellé... Csókot, csókot! xD De, ez nem csak nekem jutott eszembe! Évinek is! xD Meg a... "Vedd elő a pálcát!" xD Hmmm... xD

Hát úgy... ennyi. xD A hétre lehet, nem fogok akarni elmenni... Ezek után... xD Sok minden más volt, mondjuk oké, a filmnek bele kell férnie nem tudom hány órába, de... Hát nem tudom. Amúgy jó volt a csajokkal. Végig a mellettem ülő Briginek sugdostam a hülyeségeimet, mikor megjegyzésem támadt - lévén, ő már látta, nem kell attól tartanom, hogy élvezni akarja a film "varázsát". xD Évi is velünk volt, ugye, kicsit előtte... mintha kimaradt volna a beszélgetésből. Csak ült ott, nem szólt hozzá semmihez, nem mutaott érdeklődést... Hmm... Szegény csaj, szerintem több, mint valószínű, hogy hamarost lemorzsolódik tőlünk. xD
Brigivel beszéltem aztán sokat, mert néha a többiekről az az érzésem, hogy a Vénuszról jöttek - a smink, meg a csajos témák, hááát. This is not my world. Avagy: Kore wa watashi no sekai ja nai. (Remélem, ez helyes... xD) これは私の世界じゃない。 Bree-vel elvoltunk, kiderült, hogy megnézte a Vampire Knightot, nagy-nagy kedvencemet, s azt mondta rá, gagyi. O.O Jól van, mondta aztán, hogy azért, mert nem nagyon csípi a vámpírokat, de... de akkor is. xD Meg hogy most a Kuroshitsujit nézi... Na majd egyszer én is... És valami olyasmit is néz, aminek nem tudja a címét... xD Megjegyzem a Kuroshitsujinek se tudta/tudja. (Vagy már igen? :P Új megjegyzési mód: kúró sicc údzsi - az usgyiból. xD) Meg beszéltük a Pontapíros történetet... Apropó ez, asszem törölni fogom a Pontapíros blogot, lévén nincs kedvem/lelkierőm azzal szórakozni. ^^"

Aztán, indultunk haza... Nekem odafele is, meg vissza is a To The Light szólt a fülemben az empém jóvoltából, és... visszafele eléggé elkámficsorodtam tőle. Ismeritek milyen az, mikor egyik pillanatról a másikra csap el a rosszkedv vonata? Mikor a szíved úgy összeszorul, hogy legszívesebben összeesnél, és csak sírnál... Na, ezt éreztem... Azóta is ez megy a fülemben, meg a lejátszóban, a feeling kedvéért. xD

Begurul a metró, én csak állok ott, nézve a kitóduló tömeget. Őt keresem szememmel, bár tudom, kevés az esélye, hogy meglátom őt. Hiszen, csak azt tudom róla, hogy arra jár naponta talán kétszer, de az időpontot sosem kötötte az orromra, én sem kérdeztem eddig még sosem.

Ahogy sejtettem, természetesen nem látom meg őt. Csalóka ábránd, így hát az egyre ritkuló tömegben bemászok a mellettem álló metrókocsi ajtaján. Leülök, közvetlen az ajtó mellé, fejem zsong. Azért még reménykedve pillantok kifelé, utolsó esélyt adva, hátha, de az a pár ember, aki még erre ját, semelyik sem hasonlít rá.

Sóhajtok, ezzel egy pillanatban megjelenik a túloldalon a másik szerelvény árnyéka, majd maga a metró is. Lassan gurul be az állomásra, hogy jól szemügyre vehessem ablakain át az utasokat. Szívem megdobban rá hasonlító termetet láttam, ismételten kifele kamillázok hát, lopva. Nem, nem ő az... Nincs nekem ekkora szerencsém.

- Kérem vigyázzanak, az ajtók záródnak - szólal meg a kedves női hang, és az ajtó csakugyan becsukódik, meghiusítva nézelődésemet. Hátradőlök hát az ülésen, közben a föld alatti kék kígyó megindul.

Egyre fojtogatóbb érzés lesz rajtam úrrá, a szívem mintha egy szűk csapdába került volna. Sírni vágyok, hogy könnyeim kiereszthessem, de inkább visszafogom magam, nem akarok idegenek előtt sírni. Egyáltalán nem akarok sírni, hiszen, miért is sírnék? Feltekintek inkább a kialakulni kívánó könnyfátyolon át, épp begurulunk, az első megállóba. Rögvest kifelé nézelődök, ismét reménnyel telítődve: hiszen tudom, hogy néha napján megfordul ő erre, itt száll fel a metróra. Nem, nincs itt.

Visszazuhanok tehát az üléstámlára, és remegő kezemet nézem. Nézem, de nem látom, csak az ő arcát, s újból sírni volna kedvem. Mitől érzem ezt? Miért szenvedek a hiányától? Miért, miért, miért akarom látni őt ennyire megszállóttan?

Robogás, zötykölődés, lassítás, a szívem sikolya, lecseppenő könnyem halk nesze, amit senki sem hall, csak én, de lehet csak képzeletem egy gyermeteg játéka az egész... Elég, legyen már vége, hadd szedhessem össze magamat!

Kinyílik újfent az ajtó, és én szinte kirobbanok ültő helyemből. Futok, rohanok, fel a lépcsőn, ki a szabadba, könnyeim nyeldekelve. Még látom a nekem kellő villamost elrobogni, majd csak a könnyeimen át elmosódott arcokat látok, a tömeget, amely leszállt a sárga kígyóról. Mint valami akadálypályán, úgy futok, kerülgetve az embereket, kik hol szánakozva, undorodva, de legtöbben közömbösen tekintenek könnytől úszó arcomba.

Átverekedem magam a zebrán, de nem állok be a megállóba, tovább futok, át az út túlfelére. Fékcsikorgás hallatszik, de nem foglalkozok vele, csak futok tovább. Elmosódottan hallok egy "mi van te rohadt liba, meg akarsz halni?!" kiáltást, de nem érdekel. Csak látni akarom őt. Futok, ki tudja hova, lábam elé nem is nézek, az csak visz, egyenest, a város forgatagába.

Nem hiszek Istenben, de most hozzá fohászkodom, hogy engedje láttatni őt. Zokogok, már nem is látok könnyeimtől, levegőt már csak a számon kapok. Szívem úgy verdes, mintha el akarna hagyni, örökre, és azért küzd, hogy kijusson mellkasomból. Dörömböl, már szinte fáj minden egyes dobbanás, amit csak tetéz a fojtogató, facsaró érzés... Meg akarok halni... Őrangyalom, hunyd be a szemed, és engedd, hogy egy autó elcsapjon! Vagy minden isten, vagy ördög, démon vagy angyal, adjátok, hogy lássam őt!

Durr! Ütközök, a találkozás erejétől a földön találom magam. Összegömbölyödve zokogok még pár pillanatig, majd alkarral törlöm meg szememet és felpillantok, hogy lássam, kinek/minek mentem neki. Első pillanatra azt hittem, ez a szerencsenapom, de aztán ki kell, hogy ábrándítson a magasság, a szürkeség, a tömörség... A lámpaoszlop bús valósága. Nem ő az. Pedig a szívem mélyén reméltem.

Körbepillantok, miközben szipogásom-hüppögésem mérséklődik. Lassan felismerem a zöld kerítést, az autókat a járda szélén, a közeli panelházak erdejét. Lábaim haza vezettek tehát.

Felállok, a piszkot leseprem ruhámról. Zsebkendőt keresek, de nem lelek, így hát nagyot szipogok, könnyeim letörlöm. Felpillantok az égre, ahol szembe találom magam egy csodaszép fényes csillaggal. Sóhajtok. Ez talán olyan, mint a Csillag és a Szerelme. Csak távolról nézheti őt az égről a Csillag, meg sosem érintheti, sőt, nappal nem is láthatja... Szomorú.

Elindulok a nekem kellő panelóriás felé. Közben csak rá gondolok. Azt hiszem rájöttem a nagy kérdésre.

 

UOYSSIMI

Hmm... Asszem ez most kellett. Amúgy vacilláltam, hogy happy end, vagy non-happy end legyen. Ezt Edokám is tanusíthatja, ő volt ugyanis a segédem a végén. xD A "mű" hazaút ihletésű, s hangulatalapozó volt a To The Light című szám is... Asszem nem fűzök több kommentet a dologhoz. ^^"