Most ez... egy panaszkodó bejegyzés lesz. Holnap összeszedem magam, és levésem az elmúlt napok eseményeit, amik voltak, jók-rosszak, vegyesen. De most egy kicsit a totális kedvtelenség határán egyensúlyozom, szóval, ki kell írjam magamból. Rövid lesz, de kell.

Ma egy kicsit Edo hangulata miatt is ilyen vagyok, de az egész nem erre vezethető vissza... Két számot hallgatok mostanság, nos, lehet, azok is rátesznek egy lapáttal. Pedig semmi izé, csak a Suneohair Waltz-ja, illetve Amika Hattan To the Light-ja. Most azt mondom, ezek a világ legjobb számai. Nekem legalább is biztosan. Ezeket hallgatom ismétlőn, hol az egyik megy sokszor egymás után, hol átlépek a másikra.

És mostanában folyton a sírás kerülget. És sokat gondolkodom. Ilyen tök baromságokon. "Vajon, érzi, ha rá gondolok?". Ez az egyik téma, amit körüljárok. Tegnap is, ültünk kint, a csillagok alatt, nevettünk, hülyéskedtünk, de a szívem mélyén fojtogatott a dolog. És mióta fojtogat? Péntektől. Ott jött ki, a metrón, az ihlette meg azt a kis szösszenetet. A Lumpslukk támad c.-ű bejegyzésben.

Utána kezdtem el puzzle-özni is, és a gondolataim minduntalan visszatértek a témára... Illetve ha a To the Light megy, mindig... gondolok rá. Látni akarom.

Meg... bűntudatom van. Kishi miatt. Ő annyira erős. Én meg... én meg ahelyett, hogy most... próbálnám segíteni őt, valahogy csak a saját gondjaim kerülnek előtérbe és... belülről mardos a bűntudat, hogy nem tudok segíteni rajta. Meg hogy csak ő jár a fejemben, két lábbal tiporgat, nem ereszt, nem hagy békén, és a szívem majd széthasad. Ennyire szar a szerelem?! Akkor kitépem a szívemet, elégetem, kiöntöm egy hamutálba, majd vizet keverek hozzá, és festek egy képet vele, hát nem igaz...

Annyira... wáhh, elegem van. Plusz még itthon is, alig hagynak élni, anyuék szinte mindig morognak valamiért, vagy szekálnak, vagy ilyesmi. És tudom, hogy nem kéne rá odafigyelni, nem kéne felvenni, de ez van, nem tudom megállni. Kezdek megőrülni, úgy érzem, pedig most igazán nem kéne...

Ajj, uram, kiben nem hiszek, adj erőt! Vagyis inkább ne. Nem kell erő, összeszedem magam önerőből. Kéne egy pár órás magányos bezártság egy liftben, metróban, bárrhol, hogy tisztázzam magamban a dolgokat. Hogy mit akarok... Mondjuk, nem egyértelmű? Tegnap is mi a francot kívántam az első hullócsillagkor, át se gondolva, csak hirtelen rávágva? Hát a szívem vágyát! De nem... két álláspont van. Az észé, és a szívé. Melyikre hallgassak? ÁÁÁÁÁÁÁáááááá!!!