Az elmúlt napokban... ismét sokminden történt. A legnagyobb baj az, hogy olyan, mintha egy érzelmi hullámvasúton ülnék... Ami kicsit zavar. Eddig sem voltak valami stabilak az érzéseim, de most... Wáhh, kezdek begolyózni. xD
Szóval és tettel... Hol is hagytam abba, melyik nap? Kedden, talán. Ugye...? *technikai szünet, utánajár* Heh, hol élek én... xD Vasárnap, előző vasárnap hagytam abba. Hétfőn suli volt, nem volt első órám... aztán csak az maradt meg, hogy hogy elhülyültünk japó előtt, Ádámot szekálva - avagy elcsórtuk a hajgumiát, aztán meg tettettük a hülyét, hogy melyikünknél is van a zsákmány. Hárman voltunk ellene - Bercsi, Kata, meg én. Jó volt őt szekálni... Ha már nem hoztak Kristóffal játékot, hogy elverjenek Linkkel, akkor legalább mi verjük meg Ádámot. xD A gonoszság, WUHÁHÁHÁHÁ! Mindegy, kétség kívül elvoltunk. erről a részről... de engem nagyon idegesített valami.
Mégpedig... Hogy Kishiéknek nem volt tesijük, és így hát ők is fent voltak. Ezzel még nem lenne baj, sőt, örülnék is neki, de ők le se szartak engem. Vagy mondhatni, minket? A legjobban ez zavar, hogy hiába vagyok ott, ők engem mintha kizárnának a beszélgetésből, olyanokról kezdenek beszélni, amihez én nem nagyon tudok szólni... De ez nem csak most volt. Mindig ez van, ha ők együtt vannak, s én is odakeveredek.
Kicsit emiatt is magamba fordultam, és a japó abból telt, hogy én hintázva ültem, néha mondva jót, közben irogatva egy külön lapra... Érdekes, ha bedepizek, angolul írogatok. Ami azért fura, mert alig tudok angolul. xD Na de sebaj.
A végére már minden bajom volt, minden miatt magamba fordultam, újra előjött a saját érzéseimtől való félelem, meg úgy minden, s jól esett volna egy kis szünet...
Kedd. Évitől kicsit rángatózást kaptam, az előző napi nyomott hangulatom amúgy egész nap megmaradt. Csak úgy poénból megjegyeztem, hogy nem megyek másnap iskolába, a föci tézé miatt, s lőn...
Szerda. Elég szarul ébredtem, fájt a fejem, hányinger, szédülés... Nem tetszett, nagyon nem. Aztán végül anyu mondta, hogy próbáljak bemenni... Én igyekeztem, tényleg. Bár nem t'om hány perces késéssel mentem le, Kishi még lent volt, rögvest azzal fogadva, hogy minden rendben van-e. Mondtam neki egy cifrát, majd elindultunk... aztán a Könyvesen visszafordultam, hogy nem, ezt nem fogom bírni. Hazasiettem, menet közben jött velem szemben egy Dani nevezetű egyén, aki elég röhejesen festett a szerelésében... és olyan nagy ívben került ki, hogy nem igaz - le is hánytam volna, ha közel jön, minden tovább nélkül. Amúgy Kishi mesélte, hogy amíg várt rám, Mátyus ment a volt sulinkba, s Kishi morfodírozott a kigáncsolásán... Csakhogy az utolsó pillanatokban helyetcserélt a srác a mellette banduklóval. xD Még ők félnek tőlünk...
Mentem hát orvoshoz, aki kiírt a hétre, hát ez van. Többé-kevésbé kihevertem itthon a dolgot, bár a hiperfejfájás még megvan. Pénteken... átjött az én bújósnyuszi-drogom, és elvoltunk...
Ehhez a témához... Most az ő nem akarta a csókot, legalább is, nem jutott eszébe, vagy már nem is tudom mi volt a mentsége. :P Persze, mert rákészültem, de bebuktaaaa. xD Jó kis jelenet volt az lent, a lépcsőházban.
Utána feljöttem, ettem, majd ideültem... És eléggé siekrült felzaklatnom magamat. Valaki felvett msnre. Hát, biztos ismerem... A Mátyus volt az. A Dani, és a Csató fent volt nála, s elkezdtek görénykedni. Így a fent röpködő Tune fájón érte a valóság padlóját. Pár mondat után csuklóból letiltottam, de akkor már késő volt... a sírás határán egyensúlyoztam. Miért kell ennyire egy állanak lennie? Ennyire nem tud túllépni rajtam? Ennyire zavarja, hogy én megtaláltam a boldogságot?
Na jó, a boldogság erős kifejezés... De szóval na.
Még akartam volna írni, de msot így... elfogyott a lendület, az energia. Újra a Grand Canyonban... Elegem van a világból, a létből, az emberekből, mindenből. Nincs egy reset gomb?
