Kicsit nagyon... De most sem pótolok - ígérem, tényleg lesz, két színházkielemzés, az újév kezdete, az újévhez hozzáállásom, előszülinap, a félévi hajtás, s társai... Csak napról-napra egyre több lesz, és egyre nehezebb nekiülni. Szóval, a mostani bejegyzést szenteljük az... irományaimnak! Bezony, mert vannak bőven!

Kezdjük mondjuk a haiku-szürettel.Mert szüret volt ám a javából, nem sikerült leállnom. xD Az egész azzal kezdődött, hogy kicsit besüllyedtem a depizés mocsarába... Szóval a legtöbb igen sötét...

1.

Megfojt az élet,
megfojt a lét, fájdalom,
hát csak ennyi jár?

 

2.
Eltűnt a szép köd,
meghalt a vágy s szerelem,
széttört a szívem.

 

3.
Szép szó nem használ,
gúnyolódás nem segít,
ilyen ostoba.

 

4.

Bűnösök vagyunk,
bűnös gondolatokkal,
talán örökké.

 

5.

Nem is tudom már
mit higgyek. A világban
elveszetten állok.

 

6.

Messze van a cél,
s egyre csak távolodik...
Megéri ezért...?

 

7.

Bármit tesz, az fáj,
bármit teszek, neki fáj.
Miért jó ez így?

 

8.

Haikut írni
nehéz, azt mondják, de nem
is az, annyira...

 

9.

Hogy mondhatnám el,
hogy a szívem nem szeret?
Hogy tehetném meg?

 

10.

Álom volt csupán
az a pár nap, amikor
szívem megdobbant.

 

11.

Hét haikum van,
felvéve, telefonban,
fürdés közbeni.

 

12.

Kétezer-tízben,
január negyedikén
haiku szüret.

 

13.

Hogy történt meg ez?
Ihletem, Te csinálod?
Nem elég ennyi...?

 

14.

Kiszáradt a szám,
s már a torkom is porzik.
Mitől érzek így?

 

15.
Nem vehetik el,
ez a kincsem, az Élet,
s minden: az írás.

Nos, "csak" ennyi. xD Az első három még itt, a gépnél született meg, a 4-10. fürdés közben jött, s felvettem telefonra, hogy el ne vesszen. xD (Azért volt bent igazából a telóm, mert vittem könyvet, hogy olvasok, s ne pistuljak túlságosan bele, időben kijöhessek. xD) Ráébredtem ismételten, hogy én nem szeretem kívülről hallgatni a hangomat. xD A 11-et még mindig a fürdőben leledzve írtam, Kishinek, sms-ben, hogy segítsen. xD Aztán, kijőve a fürdőből leírogattam az egyik kisfüzetkémbe őket, aztán jött a 12., csak úgy poénból. A 13. már könyörgés volt Ihletemnek, hogy most hagyjon békén, másnap kémia tézé, aludni kéne. xD A 14.-nél leoltottam a villanyt, elvackoltam magam, de akkor jött a tizenötös... Ami annyira megtetszett, hogy le kellett vésnem. Aztán tényleg elcsomagoltam amgamat a kémiatézére. xD
A kedvencem amúgy a tizenötös és a tizedik. Amúgy a légbőlkapott a legtöbb mélyenszántó gondolatos, nincs semmiféle lelki alapja, csak a kedvem volt borongós.

Hm... ha jól látom, pár haikum még nem vésetett ide le... Na akkor...:

Nem tudom mit tesz
velem az Élet, a Sors,
szétszed egészen...

Decemberi termés, sajnos nem tudom, mikori. S utána se tudok keresni - füzetkébe jegyeztem le, dátum nélkül... (Kezdek rászokni a dátumozásra.)

Tél van, hó sehol.
Kint ragyogva süt a Nap.
Ez nem a Tavasz?

Szintén december, egy verőfényes napocska. Ezt is passzolom, mikori pontosan, az előző okok miatt...
Nos... haikuból ennyit. Ezek szerint, összesen már... 20 darab van. <3

Hm, mi is legyen a következő... Mondjuk, amit tegnap írtam, gőzerővel, irodra, csak nem lesz holnap irod. xD A feladat az volt, hogy vezessünk turistákat Thébában. Hát, ez lett belőle:

Théba Tours
idegenvezető: Kocsis Tünde

Köszöntöm a kedves érdeklődőket, tíz óra van éppen, kezdetét veheti hát a Théba Tours idei első turnusa! Itt állunk a város hét kapujának egyike előtt, mindjárt beléphetünk ebbe a csodálatos városba, ami már annyi mindent megélt! Beszélek majd a szfinxről, hallani fognak majd Oidipusz királyról, s családja szörnyű sorsáról, és még a városban lévő templomokat is mind megtekinthetik!

De előtte, néhány információ. A várost Kadmosz, Kis-Ázsiai királyfi alapította, öt társával. Kadmosz miután ellátogatott a delphoi jósdába, azt a feladatot kapta az istenektől, hogy kövessen egy tehenet, és ahová az állat vezeti, alapítson ott egy várost. Alapítótársai, öt igen erős harcos Árész legyőzött sárkányának elásott fogaiból keltek ki. Mivel Kadmosz megölte a sárkányt, hét évig a hadistent kellett szolgálnia…

Nos, akkor induljunk is el. A kapu, amelyen belépünk az északkeleti-kapu. A várost körbevevő falon összesen hét kapu van, ami emléket állít Amphiónnak, aki az egyik városalapító volt. A monda szerint héthúrú lanttal kísérte a munkálatokat, és ezt a hét húrt szimbolizálja a hét kapu.

Ezen bejáratnál helyezkedik el a piactér, amit a Dicsőhírű Artemisz temploma védelmez. Amott, a piactér közepén áll Artemisz oltára is, ahol naponta áldoznak az istennőnek.

Nos, induljunk meg erre, a fellegvár felé. Útközben rengeteg érdekesség tárulhat a szemünk elé. Elsőnek itt is van a szfinx áldozatainak emlékére emelt szobor. A szfinx nem más, mint egy női fejjel rendelkező, oroszlán testű, szárnyas lény, aki rejtvényével tartotta sakkban a város egykori lakóit. Aki nem tudott válaszolni talányára, azt hamm, bekapta! Oidipusz végül megfejtette a talányt. Maguk kitalálnák? Mi az, reggel négy lábon jár, délben két lábon jár, este három lábon? Na? … Hogy mondta? Igen, ember a helyes megoldás!

Oidipusz is rájött, ezért a városiak hálából uralkodójukká tették, megkapta a halott király, Laiosz trónját és feleségét is. De szörnyű sors! Oidipusz a saját anyját vette el. Közben menjünk tovább! Szóval, Laiosz kapott egy jóslatot, miszerint a fia öli majd meg. Ez ellen mindent megtett, megtartóztatta magát, pedig a szépséges Iokaszténak nehezen lehetett ellenállni. Egy ünnepségen aztán a király felöntött a garatra, és elkapta a hév, így megfogant Oidipusz. De Laiosz túlságosan félt a jóslattól, így kirakatta Kithaeron hegyére az alig három napos kisdedet. Ám, a pásztor, akivel a feladatot elvégeztette megsajnálta a kis Oidipuszt és egy másik pásztorra bízta, hogy nevelje fel… Később, Oidipusz elment Delphoiba, és azt a jóslatot kapta, mint Laiosz annak idején – hogy ő fogja megölni apját. Ettől megrettent, és otthagyta addigi otthonát, s forrófejűségében végzett útközben az igazi apjával, utána jutott el a városba.

Majd a fellegvárban megnézzük a hegyet, ahol kitették kiskorában Oidipuszt. De addig is, bal oldalt látható az Iszménosz folyó, aminek Dirké nevezetű forrása szintén a fellegvárban található. Jobbra Apollón isten Iszménosz temploma, ahol jósda is működik. A pap az áldozati állatok hamvaiból jósol, bizony ám!

Amott már látszik az az épület, ahol a vak Teiresziász lakott. Ő volt a leghíresebb görög jós, sok nagyszerű thébai királynak segített jóslataival, például Oidipusznak vagy Oidipusz nagybátyjának, Kreónnak. Egy nimfától született, aki Pallasz Athéné követője volt, s egy napon, ifjú korában véletlenül meglátta a fürdőző istennőt, aki haragjában elvette a szeme világát. Hogy az istennő kárpótolja nimfáját fia megvakíttatása miatt az ifjú Teiresziász rendkívül hosszú életet kapott –öt nemzedéken át élt-, és jóstehetséget.

Forduljunk csak be ezen az utcán, mert megéri! Már látszódik is a két Pallasz Athéné templom egyike, ami a Gyógyító Athéné temploma. A másik, a város másik felén található, az a Megmentő Athéné temploma.

A templom előtt áll Kreón elsőszülött fiának, Menoikeusznak az emléktáblája. Mert, mikor Oidipusz egyik fia, Polüneikész argoszi hadsereggel közelgett Théba felé, hogy elfoglalhassa, Teiresziász jóslata szerint csak úgy nyerhettek, ha Kreón fia, Menoikeusz önként feláldozza magát Arésznak. A fiú, amint meghallotta a jóslatot kiment a kapuk elé, és felajánlotta életét Arésznak. Kérései, miszerint a hadisten kerülje el őket, és az istenek védjék meg Thébát, meghallgattattak: a közelgő argoszi hadakat Zeusz egy villámmal megfélemlítette, s menekülőre fogták – Polüneikész kivételével. Vele végül tulajdon testvére, Eteoklész végzett, de ez az ő halála is volt – Polüneikésznek is sikerült bevinnie egy halálos csapást.

Szóval, ezért van itt ez a szobor, az ifjú Menoikeusz áldozata miatt. Na de, menjünk is tovább! Erre-erre!

Tudták, hogy egy isten Théba városából származik? Bizony ám! Szemelé királylány szépségének nem tudván ellenállni Zeusz teherbe ejtette őt. Az ő fiúk Dionüszosz, a bor istensége. Anyja, nem tudott betelni a tudattal, hogy lefeküdt vele a főisten, megkérte hát Zeuszt, hogy mutatkozzon előtte teljes valójában. Zeusz teljesítette is a kérését, de villámaitól a várandós Szemelé az életét vesztette. Zeusz, hogy fia biztonságba lehessen, a magzatot saját combjába ágyazta. Később, Naxosz szigetén hozta világra gyermekét, Dionüszoszt.

Amott, ott is van a bor istenének temploma! Nagy kultusza van az istenségnek a városban, az egyik legnagyobb, Eleuszisz, Nüsza és a Parnasszosz-hegy mellett. Tudják is a thébaiak, hogyan kell ünnepelni!

Egyre feljebb, és feljebb jutunk a fellegvárhoz… Ne maradjanak le! Akik lemaradnak fényképezkedni, azok nem juthatnak be a főisten templomába! Zeusz temploma a fellegvárban van, főpapja a nép szószólója. Na de, mielőtt odaérünk, nézzék csak meg, ott, arra a távolban, az a hegy!

Az a Kithaeron. Arra a hegyre rakatta ki Laiosz Oidipuszt. Ott pedig a domb, amelyen a szfinx üldögélt! Ott pedig… Ó, ezer bocsánat.

Halló, igen, főnök? Hogy micsoda? Zeusz temploma nem áll nyitva előttünk? Aha, jó.

Sajnálom, hölgyeim, uraim, de úgy látszik, nem mehetünk fel a templomba. Akkor most egy kis szabadidő, fényképezzenek, költekezzenek a közeli szuvenír boltban –arra található- bátran!

 

Deltázás után. xD Igen, szóismétlés van benne, de nem érdekel, úgy marad. xD Kishié a bétázás (ezer hála!), Tadeshié a gammázás (nem vett észre semmit - Kishi majdnem tökéletes munkát végzett... :D - csak abba kötött bele, hogy azt mondtam, övé a cétázás. xD), anyu pedig feltette a deltázással a pontra az i-t (az utolsó csiszolások...).

Mit rakjak még ide... Jah, megvan! A karácsonyi ajándékot, azaz a Mókus projectet a csajoknak! Én írtam, Brigi illusztrált, szóval, közös erőbedobással készült a mű. Négy féleképp - az összes eleje kicsit másabb a többihez képest, aztán csak a neveket cserélgettem. Az összes elejét bemásolom, meg az először készített, Zsófis verziót. :D

Reggel volt. Erről a megszólaló óra is tanúbizonyságot adott, illetve a zombiüzemmódba váltó nő is, aki lecsapta a virgonc órát.

- Még ne… - nyögte Zsófi. Már majdnem visszaszippantotta őt az álmok országa, mikor eszébe ötlött…

- Ma van szenteste! – ült fel egy széles mosollyal az arcán, ami azon mód leolvadt onnan. Hiszen ez a szenteste az első szentestéje lesz, amit egyedül kénytelen eltölteni. Hiszen szülei külföldre mentek egy pihentető nyaralás keretein belül – karácsonyi ajándékképp tőle, és húgától. Az említett húg pedig inkább a pasasával töltötte az ünnepet, s Zsófiban volt annyi tapintat, hogy meghagyta nekik az első – és talán egyetlen- kettesben töltött karácsony örömét.

Felsóhajtott. A pasas-ügyek nem jöttek neki össze az idén. De eldöntötte, hogy jövőre nem hagyja magát, és csúnyán felszed valakit, akivel együtt tud maradni, legalább a karácsony erejéig. Remélte, végre megtalálja magának a nagy Ő-t.

Felkaparta magát az ágyból, s lerendezte magával, hogy ő márpedig akkor is jól fogja érezni magát ezen különleges napon, így hát dúdolva elindult a reggeli zuhanyát venni.

Miután felöltözött, megreggelizett, a ruhájához kiválasztotta a mind összes színben és stílusban passzoló ékszert, majd letelepedett nappalijában, a kényelmes kis fotelben, a kandalló előtt melegedni, könyvvel a kezében.

Ahogy olvasott, eszébe jutott, hogy nem hozta még be a postát. Így hát pár oldal után felállt, nyújtózott egyet, belebújt meleg mamuszába, felkabátolódott, s kiment a szabadba. Legnagyobb meglepetésére hótakaró borította a kertet, a bokrokat-fákat, a nyári konyha és a fészer tetejét, a postaládát, és úgy egészben az utcát. Nagy számba ment a dolog, lévén évek óta nem nagyon esett már hó, főleg nem ennyi. A fehér takarótól hirtelen újra tizenévesnek érezte magát, ahogy kint hógolyó csatázott a barátnőivel…

Megrázta a fejét, és nagyokat lépdelve átgázolt a kerten, élvezve, ahogy talpa alatt ropogott a friss és még szűz hó. Jó nagy kerülővel eljutott a postaládáig, majd kivette a leveleket. Öt darab képeslap fogadta őt, mind gimnáziumi barátnői karácsonyi és újévi jókívánságaival. Nagyot sóhajtva fordult vissza a ház felé.

- Jó karácsonyt, persze, de egyedül?! – mormogta pusztán csak magának, s megindult volna vissza a ház melegébe, mikor valami fejbe találta. Felszisszent a fájdalomra, és hójáró mamusza előtt meg is találta a lövedéket: egy megfagyott makk volt az. Pillantása azon mód a közeli, havas ruhába öltözött tölgyre irányult.

Érdekes dolgot vett észre annak tövében – egy kisebb, sötétvörös foltot. Gyanakodva, kissé lélegzetvisszafojtva lépdelt közelebb a dologhoz, ami, mint kiderült, egy mókus volt. A kisállat nagy, barna szemeivel, szomorúan pislogott fel rá, és ekkor Zsófi észrevette: a mókus lába groteszk mód kicsavarodott.

- Ó, te szegény kicsike! – suttogta sajnálóan, majd óvatosan a kezébe vette az állatkát. – Meggyógyítom a lábadat – mosolygott rá, s végigsimított óvatosan, gyengéden a buksiján. A mókus félénken tűrte a szeretgetést, de nem mozdult, hogy elmeneküljön. Így hát Zsófi bevitte őt a melegbe.

Ott aztán keresett neki egy kisebbecske polár takarót, és belebugyolálta az állatot. Egy kis gézt feldarabolva kötést gyártott a kis vöröske lábára, s hozott neki földimogyorót, ami még mikulásnapról maradt. A mókus pár szem befalása után elálmosodott majd összegömbölyödött a takaró alatt, és elaludt.

Zsófi halvány mosollyal az arcán libbent ki a konyhába, összeütni magának valami étket ebédre. Örült annak, hogy nem tölti egyedül végül a karácsonyt, az égiek ajándékának gondolta az állatot. Elrebegett egy köszönömöt, miközben beizzította a sütőt.

Ahogy a sütőben melegedő pulykához készítette a köretnek szánt salátát, éktelen robajra lett figyelmes – a nappaliból, ahová a mókust helyezte. Azon mód berohant, eldobva a kését, ami az ajtófélfába állt bele, de ez a cselekmény szempontjából tök lényegtelen.

A nappaliban eleddig álló cserepes fenyő most a padlón fetrengett, a csodaszép kék és ezüst díszek törötten szóródtak szét a fa körül a szélrózsa minden irányába.

- Jesszusom – nyögte. Pár pillanatig a földbe gyökerezett a lába, ezen állapotból a furcsa hangokon csicsergő mókus rázta ki. Szegényke ijedten remegett a takarója alatt. Odasétált hozzá, karjaiba zárta az állatot, s nyugtatóan ringatta.

- Minden rendbe jön, nincs semmi baj… - csitítgatta a furcsán fenyőillatot árasztó szörmókust. Miután az hellyel-közzel megnyugodott, és újból elszenderedett, Zsófi nekiállt a kupi eltakarításához.

- Merri kriszmas, az… - mormogta a szilánkokat szedegetve. Elbíbelődött vele egy darabon, mire feleszmélt már a konyha felöl égett szag lebegett be a szobába. Ahogy szagolgatta lassan leesett neki a tantusz, majd mikor a tűzjelző bípbípelve életre kelt, kirohant, hogy megmentse a ebédje roncsait a sütőtől.

- A pulyka második halála…? – morfondírozott a szénfekete szárnyasra nem emlékeztető valami fölött. – Na, jó, kuka, eszünk salátát…

A meggyalázott pulykát, edényestül a kukába száműzte, mikor ismételten megszólalt a tűzjelző, most a nappaliból.

- Mi a… - máris a nappali ajtajában termett, és kis híján elájult. A már amúgy is az eséstől leamortizálódott fenyőfa lángra kapott – rejtélyes módon, ugyanis a kandallótól szinte mérföldekre volt. – Ilyen niiiincs – tépte meg a haját Zsófi, majd miután pár percig szemezgetett a függöny felé induló lángokkal ugrott a kandalló melletti poroltóért, amit így vagy úgy, de sikerült beindítania a függönyre nézve végzetes találkozás előtt.

Mikor fellélegezhetett volna elszaladt előtte a mókus, nem egyszer, nem százszor, oda-vissza, láng ölelte farkazattal. Mire a szörmókust is sikerült eloltania, lerogyott a földre.

- Mitől égtél meg, kishaver? – kérdezte a vöröskétől, ahogy az félősen hozzászaladt s hozzábújt, menedéket keresve.

A saját megnyugtatása végett is elkezdte vakargatni az állat fülecskéjét. Mivel nem sikerült megnyugodnia, se neki, se a szörmókusnak, ezért áttért más testtájakra is, végigvakargatta a mókus mindösszes szőrszálának tövét. Az állat mindjobban remegett, ahogy Zsófi vakargatta, a lány nem is nagyon értette, miért. Aztán csak nézett egy nagyot, mikor egy komplett gyufásdoboz esett ki a vakartból. Ekkor végre összetette.

- Te! Te voltál az…! – nézett meglepetten a szörmókusra, aki felhagyott a remegésre, s hátrált pár tétova mókuslépést. Majd kihúzta magát, és öklét rázva az emberre meredt.

- Ilyen komolyan nincs… Ez csak egy álom, ugye? – csóválta a fejét.

A mókus vadult magyarázni kezdett, Zsófi még nagyobb meglepetésére nem mókusnyelven. Emberül, pontosabban magyarul.

- Én csak egy kis törődésre vártam… Hogy ne csak azzal a rohadt karácsonnyal foglalkozz! Utálom a karácsonyt! Utálom a télapót! És ma éjjel ezért meg is fogom ölni őt!

Zsófi egyre abszurdabban érezte magát. A Mikulást. Egy beszélő mókus… ki akarja nyírni. Az ő házából, amit a szörmókus kis híján felgyújtott, tönkretett… Neki ez túl sok volt. Ezen okból a teste hibernálta önmagát pár röpke pillanatnak érzett ideig.

Mire magához tért az önkéntes kómából kezeit megkötözve találta, illetve önmagát pedig a fal tövében, mellette ott illatozott-bűzlött az égett fenyő. A mókust sehol sem látta… A következő pillanatban felbőgött a láncfűrész, amivel a fákat szokta aprítani tüzelőnek. Sajnos, túl közelről érkezett a hang…

- Ne, mókuska, hagyd abba! – hallott egy öregebb hangot Zsófi. A Mikulást tippelte a hang forrásaként, bár tényleg csak belső sugallatra. Mindenesetre talpra kecmergett, majd elbicegett a hang felé – a konyhába.

Ahol is a vörösbe csomagolt öreg tetőtől-talpig megkötözötten –mint a sonka- leledzett, a mókus pedig felé tartott a láncfűrésszel.

- Neee! – kiáltott fel a lány, miközben nem is tudta mit csinál, csak futott a mókus és a Mikulás felé, aztán ismét csak filmszakadás…

 

Végül aztán valahogy – maga se hitte hogyan – de magához tért, nem halt meg. Nem futott bele a láncfűrészbe, mert a szörmókus túlsággal megkedvelte őt, s nem tudott végezni vele. Az állat végül lepaktált a Mikulással, így ketten, integetve távoztak Zsófi lakásából. Zsófi teljesen tökéletesen szétbarmolt lakásából…

- Boldog karácsonyt, a fenébe is! – morogta utánuk a romokat nézve.

 

Nna, a Zsófis. Igen, beteg. xD És azt hittem, hogy a szörmókussal újítottam...! Erre Árpi közölte velem, hogy nem, King bácsinak is eszébe jutott már. xD És az a mókus egy kicsit pszichopata volt és tudott beszélni... Halál komolyan nem ovlastam, még csak nem is hallottam erről előtte. x'D

Reggel volt. Erről a megszólaló óra is tanúbizonyságot adott, illetve a zombiüzemmódba váltó nő is, aki lecsapta a virgonc órát.

- Még ne… - nyögte Réka. Már majdnem visszaszippantotta őt az álmok országa, mikor eszébe ötlött…

- Ma van szenteste! – ült fel egy széles mosollyal az arcán, ami azon mód leolvadt onnan. Hiszen ez a szenteste az első szentestéje lesz, amit egyedül kénytelen eltölteni. Hiszen szülei külföldre mentek egy pihentető nyaralás keretein belül – karácsonyi ajándékképp tőle, és bátyjától. Az említett báty pedig inkább a csajával töltötte az ünnepet, s Rékában volt annyi tapintat, hogy meghagyta nekik az első – és talán egyetlen- kettesben töltött karácsony örömét.

Felsóhajtott. A pasas-ügyek nem jöttek neki össze az idén. De eldöntötte, hogy jövőre nem hagyja magát, és csúnyán felszed valakit, akivel együtt tud maradni, legalább a karácsony erejéig. Remélte, végre megtalálja magának a nagy Ő-t.

Felkaparta magát az ágyból, s lerendezte magával, hogy ő márpedig akkor is jól fogja érezni magát ezen különleges napon, így hát dúdolva elindult a reggeli zuhanyát venni.

Miután felöltözött, megreggelizett, felöltözött a reggeli szokásos futásához. Vidáman lépett ki a szabadba jó meleg pink melegítőjében. Legnagyobb meglepetésére hótakaró borította a kertet, a bokrokat-fákat, a nyári konyha és a fészer tetejét, a postaládát, és úgy egészben az utcát. Nagy számba ment a dolog, lévén évek óta nem nagyon esett már hó, főleg nem ennyi. A fehér takarótól hirtelen újra tizenévesnek érezte magát, ahogy kint hógolyó csatázott a barátnőivel…

Megrázta a fejét, és nagyokat lépdelve átgázolt a kerten, élvezve, ahogy talpa alatt ropogott a friss és még szűz hó. Látván, hogy levele érkezett, jó nagy kerülővel eljutott a postaládáig, majd kivette a leveleket. Öt darab képeslap fogadta őt, mind gimnáziumi barátnői karácsonyi és újévi jókívánságaival. Nagyot sóhajtva fordult vissza a ház felé.

- Jó karácsonyt, persze, de egyedül?! – mormogta pusztán csak magának, s megindult volna vissza a ház melegébe, lerakni a képeslapokat, hogy aztán tényleg indulhasson rutinfutására mikor valami fejbe találta. Felszisszent a fájdalomra, és csizmája előtt meg is találta a lövedéket: egy megfagyott makk volt az. Pillantása azon mód a közeli, havas ruhába öltözött tölgyre irányult. (...)

 

A Rékás verzió. :D Mindegyik kicsit személyre szabva, ugye. Réka szeret futni, így hát evidens volt, hogy ezt építem bele. De jól megkaptam, hogy a valóságban sosem felejti el az ebéd előtti futást - mert a történetben bizony a mókus miatt elfelejtette. xD

Reggel volt. Erről a megszólaló óra is tanúbizonyságot adott, illetve a zombiüzemmódba váltó nő is, aki lecsapta a virgonc órát.

- Még ne… - nyögte Anna. Már majdnem visszaszippantotta őt az álmok országa, mikor eszébe ötlött…

- Ma van szenteste! – ült fel egy széles mosollyal az arcán, ami azon mód leolvadt onnan. Hiszen ez a szenteste az első szentestéje lesz, amit egyedül kénytelen eltölteni. Hiszen szülei külföldre mentek egy pihentető nyaralás keretein belül – karácsonyi ajándékképp tőle, és húgától. Az említett húg pedig inkább a pasasával töltötte az ünnepet, s Annában volt annyi tapintat, hogy meghagyta nekik az első – és talán egyetlen- kettesben töltött karácsony örömét.

Felsóhajtott. A pasas-ügyek nem jöttek neki össze az idén. De eldöntötte, hogy jövőre nem hagyja magát, és csúnyán felszed valakit, akivel együtt tud maradni, legalább a karácsony erejéig. Remélte, végre megtalálja magának a nagy Ő-t.

Felkaparta magát az ágyból, s lerendezte magával, hogy ő márpedig akkor is jól fogja érezni magát ezen különleges napon, így hát dúdolva elindult a reggeli zuhanyát venni.

Miután felöltözött, megreggelizett, bekapcsolt egy kis zenét, és a magnóval énekelve táncolt a felcsendülő dallamokra.

Egyszer csak eszébe jutott, hogy nem hozta még be a postát. Így hát pár oldal után felállt, nyújtózott egyet, belebújt meleg mamuszába, felkabátolódott, s kiment a szabadba. Legnagyobb meglepetésére hótakaró borította a kertet, a bokrokat-fákat, a nyári konyha és a fészer tetejét, a postaládát, és úgy egészben az utcát. Nagy számba ment a dolog, lévén évek óta nem nagyon esett már hó, főleg nem ennyi. A fehér takarótól hirtelen újra tizenévesnek érezte magát, ahogy kint hógolyó csatázott a barátnőivel…. (...)

 

 

Anna-verzió. Sajnos ez, s az Anita-féle annyira már nem tér el egymástól...

Reggel volt. Erről a megszólaló óra is tanúbizonyságot adott, illetve a zombiüzemmódba váltó nő is, aki lecsapta a virgonc órát.

- Még ne… - nyögte Anita. Már majdnem visszaszippantotta őt az álmok országa, mikor eszébe ötlött…

- Ma van szenteste! – ült fel egy széles mosollyal az arcán, ami azon mód leolvadt onnan. Hiszen ez a szenteste az első szentestéje lesz, amit egyedül kénytelen eltölteni. Hiszen szülei külföldre mentek egy pihentető nyaralás keretein belül – karácsonyi ajándékképp tőle, és öccsétől. Az említett öcs pedig inkább a csajával töltötte az ünnepet, s Anitában volt annyi tapintat, hogy meghagyta nekik az első – és talán egyetlen- kettesben töltött karácsony örömét.

Felsóhajtott. A pasas-ügyek nem jöttek neki össze az idén. De eldöntötte, hogy jövőre nem hagyja magát, és csúnyán felszed valakit, akivel együtt tud maradni, legalább a karácsony erejéig. Remélte, végre megtalálja magának a nagy Ő-t.

Felkaparta magát az ágyból, s lerendezte magával, hogy ő márpedig akkor is jól fogja érezni magát ezen különleges napon, így hát dúdolva elindult a reggeli zuhanyát venni.

Miután felöltözött, megreggelizett, bekapcsolt egy kis zenét, és a magnóval énekelve telepedett le a kandalló előtti fotelbe, lekapva a polcról a kedvenc verseskötetét.

Olvasás közben egyszer csak eszébe ötlött, hogy nem hozta még be a postát. Így hát pár vers után felállt, nyújtózott egyet, belebújt meleg mamuszába, felkabátolódott, s kiment a szabadba. Legnagyobb meglepetésére hótakaró borította a kertet, a bokrokat-fákat, a nyári konyha és a fészer tetejét, a postaládát, és úgy egészben az utcát. Nagy számba ment a dolog, lévén évek óta nem nagyon esett már hó, főleg nem ennyi. A fehér takarótól hirtelen újra tizenévesnek érezte magát, ahogy kint hógolyó csatázott a barátnőivel…

 

Sajnos nem volt újítás ötletem. ^^" De így is egyedi és személyreszóló lett. :D És tetszett nekik! Nagyon örültem ennek... :D Pedig féltem, hogy mit fog szólni hozzá Zsófi, azok után, hogy szünet előtt, az osztálykarácsonyon vágta a fejeket Brigi Csillának szánt ajándékán... Meg Rékától féltem, mert ő nem szokott olvasni. xD

A két illusztráció, Brigitől:

Az elején... Még a kis cukiság... :D

És a pszichopata... xD

Mivel több "művem" nem jut az eszemben... Azt hiszem, ennyit mára. Jaa ne!