Bizony, lehet, megkattantam, hiszen a bejegyzést a szö hangnak szentelem. Csak találjak annyi szö betűs szót, amivel felvezethetem majd az egyes bekezdéseket... Mert most ömlesztve lesz minden. És mint látszik, az összes szöbetűt kiemelem. xD Ha észreveszitek, hogy valahol hibádzik, ragadjatok billentyűt, s legalább azt véssétek le nekem, kommentbe. xD Köszönöm. :P

Hol is kezdjem... Ja igen, címezgetek. Az első legyen mondjuk a...
Születésnap

Mert hogy volt nékem olyanom, bizony! Pontosan 11-én, megvolt a szvít sziksztín, meg minden. Mondjuk itthon a hepajt szombaton, azaz kilencedikén tartottuk, de hát, sebaj. A dolog abból állt, hogy összegyűlt a család, ettünk egyet, azt' lényegében ennyi. Se több, se kevesebb. Mint egy sima családi ebéd. Max annyi különbséggel, hogy kaptam ajándékot, meg gazokat (félreértés ne essék - nekem minden virág gaznak minősül, bármennyire is szép, szeretem, nekem az gaz marad.). De tényleg. Finom volt a kaja, szó se róla, de ilyenkor az szokott lenni, hogy anyu megkérdezi, mit akarok enni. Nem kérdezte. Valahogy ennek fényében már nagyon nem akartam az egész szülinaposdit, hétfőn sem. (ööö, nem a kaja miatt, félreértés ne essék, hanem az egész hangulata miatt. Nem beszélgettünk semmi olyanról, amibe én is be tudtam volna szállni. Párdon. Ők nem beszélgettek, csak voltam ott, megfigyelőként, mint általában. Pedig miattam gyűltek össze, nem? Így minek?) De valamiért már előtte is viszolyogtam a dologtól - minek egyáltalán megünnepelni ezt? Egy évvel közelebb a halálhoz. Yippí, de jó. Amúgy örültem az ajándékoknak - nővéreméktől egy lávalámpát kaptam, ezüstöt, kék lávával, mondjuk így. Bátyáméktól egy új óra került birtokomba - ha a régit ugye elvesztettem, én szerencsés. (bevallom őszintén, a régebbi jobban tetszett, ennek túl... kicsi a számlapja. De sebaj, alkalmazkodok, és örülök. A baj, hogy még hatalmas a kezecskémre, és nincs pénzem elmenni szemet kvietetni... Na majd valamikor. Az se most lesz.)
A vasárnap már jobb volt - Tadeshimmel voltam, ugye, színházban. Kaptam is tőle ajándékot - a színház mellé - a saját maga által gyártott woodoo babát. Akit Tadeshi névre kereszteltem, s múltkor, unalmamban, egy-két szülinapi csokromról letépkedett virágfej sziromzatával le is fotóztam... Mindjárt megszerkesztem őket, mert elég homályak lettek. Amúgy szegény pici woodoo-Tadeshi nagyon szétesős állapotban van, enged a kötés. xD A haja már nem ott van, ahol lennie kéne, és a szemei... színházolás közben elvesztettem őket, amiket aztán pótoltam, ezüstös szeggel vagy mivel kicserélve.

Ő lenne a drágaság. Haláli. Bár egyik keze nyomorékabb a másiknál, én mégis imádom. A sárga izé a feje tetején a haja, s néhány sárga szirom. A világító fehérség meg fehér szirom, csak elég gáz, este tizenegykor, duplalámpa fényénél fotózgatni. xD

Amúgy a színház után Tadeshi megfűzött, hogy lépjünk el kínaizni - tudni kell, sosem ettem még kínait. De megtört a jég! Valami tésztát ettünk, de veszett finom volt. Az első falatok után mondjuk leálltam volna, de úgy a harmadikra megbarátkoztam az ízével, utána meg le sem lehetett állítani, betermeltem a nagy adagot. xD Már értem, hogy a kínai pasasok miért nem olyan szépek, mint a japánok... és hogy a japánok miért vékonyak - mert nem ezt eszik, hanem rizsát! Ötszáz pízért, azt hiszem, fogok én még olyat enni...

Amúgy tudni kell, hogy pénteken délután tanultam, meg szombaton délután, meg vasárnap délután - csak mert szülinapomra be volt ígérve egy javító-pótló irodból (a tézé karó javító...), egy reneszánszos doga, és egy töri tézé. Mondanom sem kell, repestem az örömtől. Főleg akkor, mikor Zsófi felhívott vasárnap délután, hogy nincs holnap nulladik, első - Ofő lebetegedett. És akkor ezért tanultam agyon magamat? Mára már elszállt szinte minden, pedig holnap nulladikban tényleg megírjuk a dogát. Remek... Mindegy, rövid úton lehiggadtam, és már telepedtem is ide. xD
Aztán eljött a "nagy" nap is, Brigire és Zsófira az egyik ficakban bukkantam rá a folyosón, jól is esett, rögvest nekem estek, hogy boldog születésnapot. (Jaj, ki ne felejtsem, arra ébredtem, hogy megszólal a telefonom ébresztője, rendes időben, kint az ebédlőben. Mire kikecmeregtem már anyut is felébresztettem, fél hétkor... Aztán bocsánatot kérve becaplattam, majdnem visszaszippantott még egy órácskára az örvény, mikor jött aputól az sms, hogy boldog születésnapot. <3 Nem sokkal utána meg Tadeshi volt a második, aki megörvendeztetett. Két percre rá a nővérem sms-e jött. xD) Brigi előásta ajándékát - egy koronát, amit sweet sixteen mintájára készített. xD Nem nagyon akartam felrakni, mivel Zsófi le akarta fotózni. xD
Aztán mondjuk az roppant mód szarul esett, mikor a két Ní visszajött a szokásos sétájukról, s csak úgy mellékesen vetették oda nekem, hogy boldog szülinapot. Brigin kívül, ajándékot nem kaptam... Csak később Demi babától. Egy fehértáblás csokit, meg a szokásos gyönyörű szövegű rajzos kísérőjét. Na meg kaptam a húgocskájától is egy rajzot, amin nagyot virultam. :D Később aztán még Kishitől is kaptam egy tábla csokit, hadd nőjjön a seggem alapon. xD
Amúgy egy csomóan megleptek a felköszöntéssel: Kristóf, amint kiderült a dolog, küldött egy sms-t, pedig ott ültem mellette, Lia japó előtt megölelt, Sen is megköszöntött a saigamis oldalon hozzátéve, hogy nem felejtette el a nekem ígért rajzot (amit poénból vetettem fel...), csak kicsit elhavazták... Aztán megszólított nővérem volt munktársa Zoli, Boszi, Dorina, és Merme pedig fb-n köszöntöttek fel. :D Levikém meg felhívott, és beszéltünk egy húsz percet. Bocsánat, huszonegy perc negyvenkét másodperc volt. xD Szóval jól esett, meg azért nem is. Mert hogy a csajoktól ugye nem nagyon kaptam ajándékot... De mindegy is, kopanhatok még nagyobbat is.
Ősöktől amúgy azt kaptam, hogy elmentünk együtt ruhát vásárolni. Na ez ma esett meg, mentünk fogarais tecsóba, és zsákmányon kettő darab fekete farmernaci, és egy felső, amibe szerelmes vagyok - de csak tavasszal veszem fel, mert csak sorttal az igazi. De akkor is annyira jóóóól néz ki! És talán még jól is áll. Ismétlem, talán. xD Lehet majd lefotózom...

Nna erről ennyit. A következő a...
Sztrájk.

A nyomoronc BKV-é. Jó, meg lehet érteni őket, de lassan már egy hete tart az állapot. A suliban egyre kevesebben voltunk bent, amúgy, de mindig tűnt fel új arc. Larára kicsit be is rágtam a csütörtök miatt, de nem lényeg. Nos, átlagban, sétálva 40 percre lakok a sulitól, szóval simán bemehettem. xD (majdnem három kilométer) Amit meg is tettem, péntek kivételében - annyira megeröltettem a lábam, vagy nem tudom, hogy azt mondtam, sehova, a bal vádlim annyira fájt. Volt, hogy Kishivel is összejött a séta - valahogy akkor hosszabb ideig tartott, de nem is baj. Jó volt vele. És csütörtökön, fájós lábbal előbb beértem, mint kedden, frissen. xD Aztán haza is jöttünk együtt - kedden, csütörtökön. Kedden megtapasztaltuk, hogy a 37-es vonalán a híd a pongrácnál veszett félelmetes - főleg ha a mozgó lapokon akar menni az ember. Csütörtökön kaptam amúgy egy kis adrenalint is - a sínen egyensúlyoztam, én hülye. Addig nem is volt baj, amíg a vonat sín fölött mentünk, de mikor hallottam és láttam lent a mozgó autókat - lehetetlenség lett volna oda leesni, nem volt akkora rés, de-, hirtelen olyan érzés fogott el, hogy én mindjárt beájulok oda. Pedig nem vagyok tériszonyos, meg semmi. Vicces volt...
Szerdán egyedül sétálgattam haza, és kicsit nagyon bedepiztem az út végére. És spontán rám-rám tört a sírás... Előző nap ugyanis ismételten összevesztünk Levivel, aznap este is majdnem sírtam, és az volt a legjobb az egészben, hogy közben kongtam az ürességtől nem éreztem semmit, de tényleg nem. Mintha soha nem is lett volna  bennem egy csepp érzelmem sem - de azért sírtam, eeegen. Mindegy, ez csütörtökön meg is oldódott, de szobmaton picit meint egymásnak ugrottunk, úgy kell azt alapon. De az már aznap megoldódott... :D
Néha elgondolkodom Kishi szavain: "Ha most gonosz lennék, azt mondanám, hogy ami nem megy, nem kell eröltetni...". Fintorogva fogadtam, de van benne igazság...

Amúgy tegnap azon érdeksségen vesztünk össze, hogy én alkottam egy újabb avatárt, s kikértem a véleményét. És nem volt túl rózsás hangulatban, és leoltotta. Mire én persze megsértődtem - pár órán át ugyanis ezzel foglalatoskodtam, csak a kajálás és a EAÉ film újbóli megnézése szakította félbe a képezési időt. xD Az eredeti kép, s ami lett belőle:

Daisuke, megint. Asszem beleszerelmesedtem a csávóba. xD A kanji amúgy az "ita" olvasattal rendelkezik, összeolvasva, "itai" fordítható úgy, hogy "fáj". Most nézve nem sok mindent csináltam a képpel, de nekem akkor is tetszik. <3 Meg a lelki állapotomat tökéletesen kifejezi. Mert fáj... valami fáj. Belül, mélyen, meghatározhatatlanul... Na de ezt nem fejtem ki, majd talán máskor.

Következzen a...
Szvicsu.

Múlt héten, mikor járt még rendesen a BMV társulat (busz, metró, villamos - bár a metró jár, csak ez engem nem izgat. xD), volt ugye valami nagyobb havazás. És akkor volt, hogy valamelyik nap egyedül mentem haza... már nem tudom melyik nap. És kimaradt egy villamos, és esett az eső. (Melyik nap volt ez...?) Hiába volt nálam könyv, nem olvashattam, ha nem akartam, hogy baja essen, és márpedig nem akartam. Nem csak azért, mert Tade-chan könyve, hanem azért is, mert jó kis könyv. Khm, szóval... annyira unatkoztam, hogy elkezdtem figyelni a körülöttem lévő hangokat. A nagyobb esőcseppek tényleg úgy vágódnak az aszfalthoz, hogy platty. Ha kettő csepp esik egymás után, akkor pla-platty. A víz a havat úgy olvasztja, hogy srccrsrc. És valami madár a telepen azt a hangot adja ki, hogy szvicsu, szviszvicsu. <3 Igen, elvoltam. Illetve próbálgattam a fütyülést - 2010. projecktje, hogy én megtanulok fütyülni. xD

Mi jöjjön még...
Sztorizás

Két történetembe is belevettem magam, elméleti szinten. Az egyik ötlete létezett már korábban is, aztán később kijebb egészítgettem, aztán múltkor megint. xD A másik pedig a színházolás alkalmával említett tervezgetés. Egy zenekarról szól, akik egy lakást bérelnek (erelhez hasonló szitu), három csaj és három srác. A történet ott kezdődik, hogy Scott, az egyik lány, Amy bátyja bekerül a csapatba - mert most érkezett vissza ámerikába, s nem tudna hol letelepedni, s úgy is van egy fölös szobájuk, mert kirakták Nate-t, aki egy rohadék volt, szóóóóval van helyük, s beveszik. (nem ugyanaz a Nate, Tadeshi! xD) Amúgy az egyik csaj nem is a banda tagja, mert hangszer ügyileg analfabéta... De írogat verseket, amit későbbiekben dalszövegként lehet hasznosítani. A szereplők: Susie, a hangszer analfabéta, aki beleszeret Scottba; Nick, Susie kölöykkori barátja, amúgy gitáros-énekes, zeneszerző, a csapatvezér, aki belezúgott titkon Susie-ba; aztán ott van Amy, az énekes hiperaktív-kutyafóbiás csajszi; Stan, a dobos, aki Amy első szerelme, és amúgy Seanos karakter, bajkeverő, éééés videójáték bolond; Kate, gitáros-vokálos, kicsit pesszimista, sötét csajszi, aki összeszűrné a levet Stannel, de valami sosem stimmel, és végül Scott, Amy bátyja, aki egy kétlábon járó zenész tehetség, és nagggyon nagy nőcsábász. A banda neve amúgy Sunshine in the Darkness. <3
A másik meg a sci-fis osztályos történetem, amit most nem fogok kifejteni. xD Utóbbit meg van már, hogy fogom leírni, de a SitD-del problémáim vannak: úgy lenne az igazi, ha Susie szemszögéből mehetne végig, de úgy a többiek érzései, a történések elúsznak... max csak ilyen HIMYM módon lehetne... vagy, hogy mindenki naplózik, vagy videoblogol a csapat. Mert az e/3 túl személytelen... ötlet?

Na és hány sz-t hagytam ki? xD