Havzik, again. (Egy igazi magyar mondat, desu ne? xD C'est la vie - csak hogy teljes legyen. xD) Hmmz, mit is akartam még elöljáróban? Nem tudom már. Na bejegyzés, bejegyzés!

Délelőtt is emgpróbálkoztam a blogírással, akkor nem jött össze, remélem most menni fog. xD Azon oknál fogva nem ment, hogy egyszerűen annyira remegett a kezem, hogy nem volt kényelmes gépelni, így fogtam a GBA emulátoromat és Digimon Race-eztem. xD (Tentomonnal kivitem a cup race pályákat, a simák majd ezután jönnek... Meg a time trialok. Csak emrt Tentomonnal még nem vittem végig... xD S csak mert rég játszottam a játékkal. xD) Hogy miért remegett a kezem? Mert havat lapátoltam. Amivel nem lett volna gond, ha tegnap este nem úgy fekszek le, mint egy többnapos zombi, meg úgy is kelek fel. De sajna ez volt a szitu, hiába a tíz óránál több alvás, gyűröttebb voltam, mint mikor lefeküdtem, pedig az sem volt piskóta, ami így tíz óra magasságában állt be tegnap este stabilan - a "mindjárt lecsukódik a szemem"-effektus. xD Ehhez képest negyed éjfél volt, mikor a párnára helyeztem a fejemet. xD

Amúgy ahhoz képest, hogy ez a tegnapi nap mennyire jó volt, annak szöges ellentéteként indult a reggel. xD Jó-jó, annyira mégsem, éppen láttam az Avatárt félig, aztán Sponge Bobot, majd majd másfél Topmodell leszeket... Csak aztán baromira fájt a fejem, így hisztiztem is, anyunak, miután apu közölte velem telefonon, hogy havat kéne lapátolnom. Nekem. OMG. xD De megtettem, bár érdekes volt vadászni a hólapátra, a lépcsőház/épület közös hólapátjára, mert szinte eltűnt. xD De egy jó húsz perc alatt sikerült ellapátolnom aztán a havat, miután rátaláltam a szökevényre... Ami nem is volt rossz. Feldobott, feltöltődtem tőle. Bár ez nem látszott, mondom, mert remegett a kezem, mint a nyárfalevél. (Melyik fa a nyárfa? Jaj, megvan, akkor értem, miért remeg...! A nap rájövése. xD)

Na és a tegnap...! Fú, jó kis nap volt - tudnom kellett volna talán előre, hiszen együtt mehettem bé Kishivel. :D De elég szkeptikusan álltam a naphoz, mivel alapjáraton hét órám van péntekenként. -.-" Ami szíííívás. Nagyon is... Na de mégsem volt hét órám! Csak néééégy! Na de ne szaladjunk ennyire előre.
Az első óra tesi volt, egész meghitt volt a hangulat, voltunk nyolcan, plusz Nitta, ki nem tesizett, meg a tanárnő. xD Kosaraztunk, ami most nem nagyon ment... Én nem tudom futásból megcsinálni a bal ziccert, ez van. xD (A jobbat se. xD A tempódobás még talán megy...)
Föcin hát... nem nagyon érdekelt a tananyag, Nittával tanultuk a kémiát. xD Azért jegyzeteltem is, aránylag becsületesen (hát jobban, mint múltkor az is biztos xD). Kémián aztán tézé jött, ami nem is volt nehéz. Sőőőt. Szerintem tök jó volt. <3
Bioszon mentünk tovább, halaztunk, és igen, Menyhárt is szereti a halat. xD Aztán lecuccoltunk a rajz teremben, mikor jön Bálint, s közli, hogy: ének lészen, a rajz elmarad, s mehet haza az osztály egy órával hamarabb...! A specesek kivételével, mert nekik hetedik órája van. -.-" Na ezt nem hagyhattam ennyiben, egy Brigivel felszerelkezve leindultam az angol tanárihoz. Közben összeszedtem egy Rékát is, hogy ne legyek felszereletlen. xD Bekopogtunk, majd mondtuk mi a helyzet: Hoffgarddal akarunk beszélni. Közölték velünk, hogy lesz helyettesítés, ha arra gondolunk, (Ott volt egy WTF fejem, Réka nem fogta fel a dolgot - de nekem felcsillant a szemem) mire elmagyaráztuk, hogy nem, mi meg szerettük volna kérni a tanárnőt, hogy hetedik óránk lenne vele, de nem akarunk bent punnyadni egy lyukast, szóval, elmaradhatna-e az óra. Kérték a türelmünket, majd kaptuk a hírt: téphetünk haza, elengedik! x3 Szóval nem volt Hoffgard suliban (remélem jövőhéten sem lesz, semmi rosszindulat, csak azért mégis), és haza is mehettünk, ötödik óra után...! Akkorát ugrottam örömömben, majdnem elértem a plafont - vesztemre, Vas, a tesitanárnőnk épp akkor jött, s meglátta. Tuti rám fog szállni, mondta is, hogy "lám ekkorát is tudsz ugrani". xD Mert tudni érdemes, tesiórán nem eröltetem meg magam, olyan Dolhai-féle nagypapásan ugrálok csak (ahogy Dolhai kedves táncol. xD). Szóval, ezt még hallani fogom párszor. Szóval vidáman fellibbentünk a szekrényhez, hogy hozzuk a kabátunkat, s ledöcögtünk az ének teremhez.
Bartha viszont, az énektanár bajban volt - mert abba az órába -nem tudván, hogy kiv an írva helyettesnek- beszervezett egy lányt, hegedű órára, aki amúgy délután jár, csak megy síelni. És velünk is lett volna órája... Réka felvetette, hogy mi lenne ha leléphetnénk. Bartha mérlegelt, osztott-szorzott (egytől lehet meghatalmazás nélkül elhagyni a sulit, s dél múlt pár perccel. xD), majd intett, hogy akinek itt a kabátja, azt akkor kiviszi, csak aztán csssh, mert megütheti a bokáját (hogy két órát is elengedett...), amgúy csak hatunknál volt kabát, de sebaj. xD Talán a többiek is kijutottak valahogy... De ez már a szempontomból nem érdekes.

Hazalibbentem, nem volt itthon senki - milyen régóta, először! Így hát gondoltam egyet, s mint a régi szép időkben, rögtön idetelepdtem, animézni. (Az volt régen a módi, mikor anyu még dolgozott, hogy ha hazaértem, ebéd közben megnéztem egy, esetleg két részt, majd be a szobába, és tanulás, vagy tanulás imitálás. Ezt mostanában két okból sem tehetem: egy, anyu itthon van, mikor jövök, s ált itt ül; illetve kettő, ha nem is lenne itthon, szívás lenne, ha apu itt érne, mert javában olyan időben jövök haza, hogy ha nekiállnék animézni, még le is buknék. xD Na de már az első miatt sem teljesülhet, ugye...) Mióta nem néztem már részt, megint, istenem... xD De ismét DN.Angelöztem! Meg ma is. xD Észrevételek: Kosuke-kun imádnivalóóó... x3 Hiwatari főmittudoménmitől idegrángást kapok, főleg a rókamosolyától. Bár az még el is menne, de a kétszínűségét uuuutálom. (Pedig általában ez a fétisem, desu ne? Csak itt már megvan az én Hiwatari-kunom, meg Daisuke képéen a szerelmem. xD) Hiwatari-kun bezzeg a kyaaa. Bár Ishida Akira hangja még akkor is elég érdekes itten. xD (Chrnoként bezzeg sokkal... másabb volt a hangja. xD Mondjuk ez 2003-as, a Chrno... az is. xD Akkor nagyon nem vágom, mi lehet a baj. xD De akkor is iiiimádom. x3) Amúgy sokszor grimaszolok: néha nagyon csúnyácska a grafika. És ezt sokszor Hiwatari-kun szívja meg. Pölö a 14-es rész elején, mikor a rókaképű mondja neki, hogy leállítja őt az ügyről... Na ott szegényke nagyon csúnyácska - de Hiwatari-san is. Meg egy csomószor... Daiuke is, de ő csak néha. Ma feltűnt (13. részben az egyik, 14-ben a másik) Towa-chan, és Mio-san. Nos, előbbire emlékeimben is úgy gondoltam, hogy jópofa, tóbbinak csak a neve maradt meg... De már tudom miért... MERT RENDKÍVÜL IDEGESÍTŐ! xD Amúgy erre a két részre rohadtul nem emlékeztem... Hajaj. xD És még egy hiba! Ugye a tizennegyedik részben, a suliban, Daisuke átalakul Darkká. De Darkon tök más ruha van... De hogyan? (Nem mintha nem nézne ki jól... Engem is megcsókolhatna egy Dark, mint Risát, csak lehet, hogy képen törölném. xD Azért megcsókolhatna. xD) Mikor máskor mindig ugyanabban a ruhában vannak, ha átalakulgatnak... Na igen, az anime full of mistakes, de nem baj, azért szeretem. A manga jobb. (amit múltkor Ádám fikázott. Hogy ő elkezdte, de rohadt béna. :x) Sokkal. És két kötetem már megvan~! Csak úgy dicsekvésképp, de a rendszeres olvasó úgy is tud róla. xD

Nna, szóval... Elvesztettem a fonalat. xD Ja megvan. xD Anyu menet közben hazajött, miközben én a képernyőt bambulásztam, rajta Daisukééket, aztán becsüccsentem a szobámban, és döglöttem... Aztán készültem, s találkoztam Tadeshivel. Elvoltunk, mutogattam neki írást, vittem neki könyvet, meg láttam az ő gitárocskáját, ami tök gyönyörű...! *sóhaj* Majd nekem is lesz egy fekete szépségem... Hmmmz, csak azt nem tudom, hogy mi lesz még a neve. Mert el kell nevezni, anélkül nem poén. xD

Tegnap próbáltam írni... hát nem jött össze. Kétfélét is próbáltam - A vér napja (nem tudom meséltem-e már róla... Na meglesem...) az egyik a másik meg egy egyelőre még cím nélküli, de anno Tadeshis szerep karakterem történetecskéje...
Talán nem meséltem az előbbiről. Akkor most megejtem... egy alternatív világban játszódna, ahol minden évben van egy nap, mikor a vámpírok úgy vadászhatnak, hogy rájuk nem vadászhatnak, egy nap, mikor szabadon szívhatják az emberek vérét. Egy vámpírsrác a főszereplő, ha minden igaz, Rufusnak hívják. Ő két másik vámpírral tengeti mindennapjait - Severusszal (visszatérő vámpírom, ez van. xD), és Lex-szel, aki ha minden igaz az Alexander névből való becézés. xD Na mindegy. S közeleg a bizonyos nap... A történetben ezen van a hangsúly, hogy Ruf hogyan éli meg az idei vér napját. (Megihletett a véradás. xD)
A szerepes meg... Arról szól, hogy egy falu mesélője (alternatív univerzum, fantasys világ, azon is belül az, mikor az emberek már egyre kevésbé hisznek a szellemekben, sárkányokban, egyebekben...) történetet mond - egy sárkányvadászról, aki most is rója az utakat, s keresi szülőfaluját elpusztító sárkányokat - az ötből megölt már hármat. A harmadik elfogásának és megölésének történetét meséli el... (ami szerepben is volt, persze, kihagyva a yaoi részt. xD Meg én folytatni fogom, s nem áll le...)
Sajnos egyiket sem sikerült nagyon írnom. A Vér napja 2.0 is olyan bukás lett, mint az első, a másikat meg csak elkezdenem sikerült, kemény három mondattal. xD Amúgy még várnak történetre karakterek szerepekből - ott van Don, a szadista maffiavezér, azzal a sexy hegecskével az arcán; ileltve a msotani szerepünk Erebos-a is megkíván egy történetet. Minimum ők... Csak lehet, történetben Erebos, Erebosz lesz. xD Ő lesz az... ötödik vámpír karakterem. (Mert Severus, Latrevus, aztán ugye Ruf és Lex, meg Erebosz. x3)
Kezdem azt érezni, hogy nem tudok lassan már írni. Kivételesen csütörtök délután sikerült egy kis SitD előzményt írnom, meg folytatnom a Roxfort krónikás felütésemet, de... de tegnap nem ment semmi. S érzem, hogy ha most nekiülnék, se menne semmi. Pedig írni akarok... Mások oly könnyedén írnak mostanában a közelemben. Csak nekem nem megy, egy nyomoronc novella összehozása sem. (Mert a Vér napja bizony novella...) Szösszenet meg nem jut az eszembe... -múltkor volt egy képecském, de mire leírtam volna, suh-suh-suh, elsuhant...-

Na de nem érdekel, most itt egy random képecske. Nem tudom mi lesz belőle. xD

Nagy pelyhekben hull a hó, évek óta nem volt még ilyen. A vattaszerű fehérség betakarta már az egész környéket - a fák felvették hógombolyagból kötött kabátjukat és sapkályukat, a földet már betakarta Természet anya a meleg hótakaróval.

A fehérség mindeütt szűz még, érintetlen, és én éppen ezen kívánok változtatni. Átgyaloglok, megtiprom a havat, csak úgy ropog ellenkezésében a talpam alatt. Nem törődtem vele, csak megyek, előre szegezett tekintettel.

Az utca kihalt, egy autó sem gázol át a hótengeren, emberek sem adják a fejüket ilyesmire, inkább mindenki bentről szemléli a fehérségtől csillogó tájat. Itt-ott látom feltűnni az ablakban a fejeket, gőzölgő bögrével a kezükben... míg én itt caplatok, húszrétegnyi ruha alatt, így is fázva. De ennyit talán megér.

Na, jó, van még valaki, aki kint van rajtam kívül. Miatta merészkedtem ki ebben a farkasordító hidegben, mikor a lehelet pillanatok alatt jégcsappá változik, és ahogy leesik, megtámadja az ember csizmáját. Én ezért nem lehelek ki: csak a sálam rejtekében szuszogok. A sapkám is majdnem a szemem elé húzva, hogy védjen a hidegtől. Így csak egy egész kis sáv látszik ki a ruhahad alól - a szemeim. De tudom, neki elég ennyi, hogy felismerjen - ha fel akar. És már miért ne akarna?

Már láttam is az utca végén magasodni fekete alakját, vár, látszólag, remélhetőleg rám. Egy látomásnak, télibábnak tűnt csupán. Lehet, az is. Azért megpróbálom megközelíteni, de ez nem megy olyan gyorsan, mert a szél ellenem fordul, és megpróbál ledönteni a lábamról. Ha a szél ellenem, ő meg felém fordul, de nem mozdul többet. Csak figyeli bukdácsolásom, ahogy küzdök az elemekkel - a széllel, a hóval, na meg a hideggel. Áh, nem segítene, azt minek is?

Nagy nehezen aztán, csodák csodájára, mégiscsak sikerül eljutnom hozzá.

- Szia - köszöntöm.

- Szia - válaszol.

Felnézek arcába, minek eredményeképp pár hópehely bejut a sálbarikád alá, s megolvadva bemerészkedik az összes réteg alá, és a jéghideg lé végigfolyik mellkasomon. Megborzongok.

Őt kevéssé izgatja borzongásom, még mindig arra néz, amerről jöttem.

- Vársz még valakit? - érdeklődök, tekintete irányába fordulva, kesztyűs kezemmel árnyékolva el szememet. Bár az árnyékolás nem tudom minek, hiszen a nap nem süt, a nap elbújt épp a csúnya nagy, sötétszürke felhők mögé.

- Nem várok, de jönni fog - sóhajtja, mire csak összevonom a szemöldököm, s visszanézek rá.

- Ezt meg hogy érted?

Vállat von feleletképp, mire széles vállán összegyűlt hó a földre hull. Most veszem csak észre, hogy csak egy vászonkabát van rajta, fekete, mint az éj, akárcsak haja, és szeme...

- Utálom, mikor ilyen vagy - mormogom, mire végre hajlandó rám emelni a tekintetét.

- Akkor miért vagy most is itt?

Most én vonok vállat.

- Mert szeretem a társaságod.

Csak bólint erre, nyugtázva a hallottakat. Kezd idegesíteni.

- Miért akartad, hogy idejöjjek?

- A te érdekeben - feleli, ismét a távolt fürkészve.

- Aha... - bólintok. - Az én érdekem, hogy szarrá fagyjak.

Ismét rám pillant, szeme villan, s feddőn szól rám.

- Ne beszélj így! Nem illik egy hölgyhöz.

- Nem vagyok hölgy - fordulok el tőle.

- Pedig lehetnél. Mindkettőnknek könnyebb lenne. - Nem kérdezhetem meg miért mondott ilyet, mert vetődik, felém, s mire felocsúdok már egy hóbucka mögött vagyok, lenyomva a földre, ő meg fölöttem, pontosabban rajtam nézelődik.

- Mit csinálsz?! - érdeklődöm, csöppet sem kedvesen.

- Rá vártam - közli csak, majd elenged, és ott sincs.

Feltápászkodom, és megrázom magamat, mint egy kutya, hogy egy kevéske hótól megszabaduljak. Sajnos a legtöbbje beférkőzött a ruhám alá... Azt hiszem csúnyán meg fogok fázni. Térdelve pislnatok ki a menedéknek használt hóbucka mögül.

Szám is tátva marad néhány pillanatra az elém táruló látványtól. Ugyanis védelmezőm hátán ott figyelnek hatalmas fekete szárnyai, s fent repül, nem is repül, csatázik egy fehér szárnyas illetővel. Az ellen hófehér hajzata és hasonló színű ruházata a szárnyakkal egyetemben beleveszik szinte a hóesésbe... A tökéletes álcázás téli időre...

Szikrák pattannak, ahogy a két angyal kardja találkozik, fém csattog. Különösebben nem illetődtem meg a jelenettől, bár nem szokványos, ez tény. Vajon az utcában lakók mit szólnak a nagy csatához?

Talpra állok, leporolom magamról a havat, majd hógolyót gyártok. Pár pillanatig morfodírozom azon, hogy a két harcolónak dobjam, majd inkább csak leejtem a földre.

Nyújtózok egyet, nézem a légicsatát. Nem nagyon akarnak dűlőre jutni... Tökéletes ellenfelek egymásnak. Esetleg... féltenem kéne Krishnát? Ugyan. Hiszen... mit is jelent ő nekem? Ő csak egy védelmező. Kapok másikat.

Kiráz a hideg a gondolatmenetre, lehunyom a szemeimet. Azon nyomban megjelenik előttem Krishna kellemes mosolya, amit olyan ritkán látni, de akkor szívmelengető. Eszembe jut találkozásunk, az a hideg és téli nap, mikor kis törpeként túrtam a hóban, majd leültem, eltévedve, mondván, hogy nekem ez sok... Akkor jelent meg ő az égből, leszállt elém, pompázott, fekete tollai feketén szikráztak az erejétől. Karjaiba vett, és visszavitt... Aggódnom kéne. Hiszen... szeretem őt. Sosem kedves, mindig csak gúnyolódik, de mégiscsak ismerem már őt jó pár éve, jó pár éve megvéd, s nem lennék itt, ha ő nem lett volna...

Felpattannak a szemeim. De mit is tehetnék, hogy segítsek neki? Erőm elzárva, éppen ezért kell ő, hogy megvédjen. Nehéz ügy. Miért nem lehetek egy normális lány, miért kellett az isteneknek engem kiválasztaniuk? Na jó, ez sem így volt, de ebbe ne menjünk bele.

Krishna lesújt, ellenfele vállába döfi a kardot. Hmm. Elmúlt a veszély? Nem! A fehér angyal visszadöf, védelmezőm vállába, aki először csak megbillen, de igyekszik a levegőben tartani magát. Nagyokat csapkod szárnyaival, de egyre csak a föld felé tart...

- Krishna! - kiáltom el magamat, meggondolatlanul, mire felocsúdok, a fehér angyal már meg is ragadta a ruhámat, és felemel a magasba. Csak úgy, fél kézzel - a másik keze még sérült, fekete vér üti át a ruháját...

- Eressz el! - vergődök.

- Azt nem tehetem, hercegnőm - susogja fülembe elrablóm. Hiába kapálózok, erősen tartja kabátomat, szabadulás reménytelen. Látom, Krishna földet ér, kisebb puffanással, de máris talpon van, és fut utánunk, szárnyai menet közben eltűnnek. Elrablóm viszont egyre magasabbra emelkedik...

- Krishna, segíts! - kiáltom, de kétlem, hogy hallaná - én alig hallom tulajdon hangomat a szívem vad tamtamolása mellett.

- Késő, hercegnőm, ő már nem ment meg, te pedig elfoglalod méltó helyedet a trónon - nevet fel a fehér angyal. Asszem Albínónak fogom nevezni, mert fehér. Bár a szemét nem látom, nem is akarom, mert inkább csak szemen köpném.

- Sarah! - hallom Krishna megkínzott kiáltását, mire szemeimben - évek óta először, ezt nem hiszem el! - könnyek jelennek meg.

- Krishna...! - zokogom elhalóan.

Az ember csak akkor veszi észre igazán, hogy mi a fontos számára, mikor már késő...

Kicsit kusza lett... xD Na, sebaj. Krishna hindiül az jelenti, "sötétség, fekete". A Sarah név jelentése héberül meg amúgy "hercegnő". Szóval illik ide, pont. xD Öööö... na most mennem kell, anyu már ide akar ülni... -.-" Kár. Nekik lehet amúgy, szánok még egy történetet... Vagy majd elmagyarázom, hogy Sarah kicsoda, az Albínó kicsoda, meg Krishna kicsoda. xD

Na pás!