Egyik szemem sír, a másik üve--... Nevet. xD Többek között azért is, mert duplapostra vetemedtem a mai napon.

Na jó, nem ez az igazi ok. Hanem hogy itthon voltam egész héten, s balga mód mára hagytam a tanulást. Ezzel még nem is lenne gond, de kint sütött a nap, a levegőben volt a tavasz illata, valami fenomenális volt! - levittem a szemetet, kemény öt percig élveztem a dolgot. Majd az ablakban ácsingózva is. xD 

Tavasz, szép tavasz, jöjj, jöjj! A kedvenc évszakom talán ez. Na jó, ez hazugság, az összes évszakot szeretem valamiért. De mindegyik között talán a tavaszban van a legtöbb "élet". Nyílnak a virágok, csiripelnek a madarak, süt a nap, lágy szellő simogatja az arcomat~! Khm, nem éneklek. xD

Hmm. És kifogytam a mondanivalóból, íííí, ez ám a szívás... Lehet megint írok. Ihletem, reppenj ide, csókold homlokon a Te hű hívedet! Leborulok lábaid elé...! ... Gonosz Ihlet, nem akar jönni. Nna, akkor csak randomkodjunk. Vajon mi sül ki belőle?

- William.

- Andrew.

Farkasszemet néztek, miközben William a széke karfáján dobolt. Andrew herceg ellenben csak ült, könyökölt, hideg tekintettel nézve a kék szempárba.

- Beszélnünk kell, édes öcsém - szólt csendesen, ám metsző hangon William. Ha ölni tudott volna a tekintetével vagy a hangjával Andrew már halott lett volna. De az öccs sem felejtett el hasonlóképpen kedves hangot megütni.

- Igen, bátyám, beszélnünk.

- Apánk meghalt. - William hangja szenvtelen volt, mire öccse szeme villant egyet.

- Meg - felelte azért.

- Nem hagyta egyikőnkre sem a trónt, hirtelen érte őt a végzet.

- Igen.

William összefonta ujjait, afölött nézett testvérére.

- Gondolom, te is igényt tartasz a hatalomra.

Andrew fagyosan elmosolyodott.

- Ez természetes, kedves bátyám.

- Nem látok hát más megoldást... Kihívlak egy párbajra.

- Párbajra? - ismételte összeszaladt szemöldökkel az öccs.

- Életre-halálra - bólintott William, ahogy szemében különös fény gyúlt.

Andrew nem értette a dolgot. Mindig is ő volt a jobb vívó, ezt a bátyjának is tudnia kellett. De akkor miért hívta ki? Miért hívta ki, s miért nem tette el csendben láb alól, mint ahogy mindenkit, aki az útjába került? Mint például magát a királyt... - Andrew hátán végigsiklott a hideg.

- Nem tudom mit forralsz, de nem sétálok bele önként a csapdádba - szívta végül a fogát az öcs.

- Ugyan, ne tarts engem ennyire álnok kígyónak - mosolygott hidegen William.

- Annak tartalak, aminek akarlak, kedves bátyám - mosolygott, vagyis inkább vicsorgott vissza Andrew.

- Talán tettem valamit ellened, hogy ilyet feltételezz, édes öcsém?

Andrew csak mordult egyet, és lassan felemelkedett ültéből.

- Ne menj még, maradj, drága Andrew! Ezt most kell megbeszélnünk, nem tűr halasztást. Apánk két napja halva fekszik már.

- Mert meggyilkoltad őt, álnok mód... - sziszegte feleletként.

- Én? - tettetett meglepetést William. - Hiszen jó atyánkkal kígyó végzett, meg is találták a bestiát az ágya alatt!

- Te tetted oda, én tudom!

- Na de Andrew! - állt fel ültéből a báty. - Ez rágalom, le nem nyelhetem! Elő kardod mérkőzz meg velem!

- Ahogy szeretnéd - felelte higgadt hangon az öcs, de nem volt ennyire nyugodt, keze remegett a dühtől, s kardját már ki is rántotta. Csak utána tétovázott néhány pillanatra, aminek eredményeképp arany mívű kardját visszacsúsztatta a hüvelyébe. - Nem. Nem! Nem és nem! Csak provokálni akarsz, hogy belesétáljak csapdádba. Méreggel kented be pengédet, hogy ennyire meg akarsz küzdeni velem?!

William hűvösen elmosolyodott.

- Nem is vagy olyan ostoba, mint amilyennek látszol. De ettől független az ostoba ostoba marad!

- Hallgass! - fújtatta Andrew.

- Nem, édes öcsém, nem. - mosolygott továbbra is a báty. - Ennek nem most van az ideje. Majd ha síromat szelek tépázzák, majd akkor fogok hallgatni, te pedig mindjárt! - rántotta ki kardját, és Andrew-nak rontott.

Andrew az utolsó pillanatban rántotta ki saját fegyverét, a penge pengének villant, majd nagyot taszított egymáson a két herceg, s mindkettőjüknek hátra kellett lépnie, ha nem akart kibillenni az egyensúlyából.

- Förtelmes, gyáva kutya vagy, ha fegyvertelenre támadsz! Ilyen hitvány ebet szívesen hányok kardélre!

- Ne vesztegesd az időt a szavakra, inkább védekezz! - csapott le ismét William, de Andrew ezt is hárította.

- No-no! Nem így megy ez! - taszított most az öcs a bátyján, aki kis híján elesett a lökéstől. - A vívás művészet, nem csak egyfajta pórias harc! - támadott most ő, de William eltáncolt előle.

- Nem csak te vettél vívóleckéket, édes öcsém. Igen, te voltál a jobb. Érted, voltál! - támadott újból, de Andrew-t a csapás hirtelen érte, csak ellentámadni tudott.

- Ezt... ezt nem így... - esett térdre William, kezéből a kard is kihullt.

- Apánk után mi is megyünk. De vajon ki találkozik vele, te vagy én? Pokolba vonult ő, vagy a Mennyekben vár reám? - húzta ki a kardját bátyja mellkasából Andrew, majd William kardjáért nyúlt, és kihúzta saját tulajdon mellkasából.

- Ezt érdemelted, te... te... - nem tudta befejezni, a kard kihullt a kezéből, térde, majd feje koppant a márványos padlón...

- Te barom, te... - feküdt le William is a padlóra. - Halál... hát tényleg ez jár? Ez a büntetésem... De így... nem leszek... soha... király. - Lassan hunyta le szemeit, és mikor a mozdulat végére ért, elszállt belőle az erő, az élet...

Nna, ez kell nekem, non happy end. xD És igen, a fiúkra ihletődtek meg. Hogy melyik melyik? Arra gondoltam először, hogy William Neil lenne, míg Andrew Danny. De így a végére már nem vagyok biztos benne. De ők ihlettek meg, ez biztos. ^_____^

És mivel ezt túl kevésnek ítéltettem bejegyzésnek lehet bemásolom Kinécskémet... x3 Na jó, nem. Kinét majd csak a novelláskötetemben - ha valah megjelenik. xD Hmmm. Akkor mit másoljak ide be? Vagy mit mutogassak...? *sóhaj* Semmi ötletem sincs...

Amúgy rájöttem, hogy imádom a Hamletet. x3 Megint. xD Ma fejeztem be, és a vége... nem tetszett. Nagyon. Miért kellett ennyire mindenkit halomra gyilkolni?! És maga Hamlet... Lehet felmsázik a bishi-listámra, ami azért durva. De imádom, ahogy fogalmaz, csűri-csavarja a szavakat, és nem érti meg az "egyszerű" ember. (Osrick meg Polonius. Ő rájuk emlékszem, hogy nem értették szavtá főleg. xD) És Shakespeare-bácsi! Mennyi csodás utalást rejtett el a műben, s milyen jó, hogy a kötetem végén volt hozzá magyarázat! x'D Egyszer én is olyan remekműveket akar írni, amilyet maga a nagy Shakespeare is írt. Vicces, de tegnap megfogant agyamban egy dráma gondolata... pontosabban a történet régebbi, csak az ötlet, hogy én ezt majd így írom le... Az az új. (Hű, vajon megélem, ha megírom, hogy bemutassák egy színházban a darabomat? Ez nem kérdés, meg! x3)

Nna jó, ennyi voltam mára, pá!