Nna, akkor van az, hogy elgondolkodom azon, hogy egyáltalán miért is ragadtam billentyűt. Hogy elmeséljem, túlvagyunk az UNESCÓn, és részletezzem a többiről a véleméynem? Hogy elújságoljam, hogy vége a stressznek, a pár napig alig alvásnak, az idegszálaim meggyilkolásának? Vagy hogy ismét ecseteljem, hogy mennyire egy szar alak vagyok, mint mindig? Ez már valaki szerint unalmas. Unalmasak az érzéseim, én magam is az vagyok. Mert mit tudok csinálni? itthon ülni, és a gép előtt poshadni, vagy éppen könyvet olvasva gubbasztani a szobámban. Hát ez van.

De nem panaszkodom, miért tegyem? Van értelme? Nem kell a millió komment, hogy jaj, ne legyél már megint, úgy sajnálom, etc. Értelme? Attól még mindig így leszek. És mire olvasom, már úgyis mindegy lesz.

Arra is gondoltam, hogy abbahagyom a blogolást. Nincs nagyon értelme. Arra sosem kapok visszajelzést, amire akarok. Meg amúgy is, semmi érdemlegeset nem osztok meg a nagyérdeművel, csak imulok itt mindig össze meg vissza. Halálosan fasza. Szóval, lehet, ez itt a vége.

A pillangó még egyszer utoljára megrezegtette a szárnyait, majd végleg megállt, lefagyott, mintha megállt volna az idő, örökké...