Kezdjük azzal: MELEG VAN! De dögmeleg, olyfajta meleg, amit nem bírok kibírni ép ésszel, ami bomlasztja az agyamat, kétféleképp: vagy nem tudok gondolkodni, de tényleg, órákon át csak ülök és bambulok (ilyenkor jó itt ülni. xD), alig-alig mutatva agyi aktivitást, vagy a másik véglet: hogy gondolkodom. De akkor aztán olyanokról, amikről igazán nem kéne, olyasmi következtetésekre jutva, amik felbolygatják kicsiny kis világomat, ami jó így, ne és ne ostromoljatok, gonoszdi gondolatok...! (amúgy, még azt hiszem épeszű vagyok. Kiemelném, hogy azt hiszem.)

Hogy mik ezek a gondolatok? Kezdjük a kisebbik rosszal, amivel végül is... összefügg a másik is. És ez a gond nem más, mint pasigond - bár próbálom meggyőzni magamat, hogy ez csak azért éledt fel bennem, mert pocsék érzés úgy járni-kelni, hogy látom az itt-ott andalgó/csőröző párocskákat, szinte őrjítő... Mert mások boldogok, míg én ilyen téren nem. Más téren sem, de azt majd később. Maradjunk témánál. Nos, van is egy kiszemeltem, mondjuk úgy, a kiszemelt - eddig hetekig tiszta depresszív voltam, ingáztam két jelölt között, miközben egy részem kézzel-lábbal hadonászott az egész cécó ellen, ugyanis minek a stressz, a "jaj, sosem fog szeretni"-szindróma, a halk, néma, fájdalmas epekedés, ha -bevallom- nyuszi vagyok, nem merek nyitni, meg ha merek is, valaki szépen lenulláza a kedvem. Az a szép, ha ő ez a valaki, mint a múltkor... Hjaj, csapongok. Rossz jel. Vagy a.) meleg van, és nem megy a normális fogalmazás, vagy b.) védekező mechanizmus, még magammal sem akarok beszélni ilyenről, akkor miért pottyantsam ki "gyermekemet", A titkot, blogra... Pedig ki kell írnom magamból, különben megőrülök. (Meg töhögcséges és talán tanulságos lesz majdan visszaolvasni, hogy "lám, kisbocim, ilyen hülye is csak te lehettél!")
<MiniOFF>: A fogalmazás amúgy azt hiszem Fable-hatás, avagy ugye említettem volt már egy bejegyzéssel odébb, hogy a Nászjelentés című remek első kötetét olvasom - és Jandra elég kicsapongó stílusban mesél - Meseanyó, áldott legyen a neved, leborulok hatalmas nagyságod előtt, szobrot állítok tudásod, és képzeleted égigérő tára előtt! </MiniOFF end>

Szóval, leírom. A nagy problémám, egy hímegyed -mit kertelek?!- mégpedig, akiről már egész sok szó esett itten, akivel Dunát lehetne rekeszteni, akin nem mindig tudok kiigazodni, aki hülye, poénkodó, imdánivaló srác, szép szemekkel, és olyan mosollyal, amitől megreng a világ---... Tune, állj le az ömlengéssel, már rossz írni is! Khm, szóval... Szívem szerint törölném a fentebbi bekezdést. De nem fogom, ha már egyszer lepötyögtem. De nem és nem lehetek szerelmes - csak a hormonok tengenek túl, meg mire is mennék én ölelkezéssel ebben a dög melegben, mikor már így is forrdogál az agyvizem? (így kell írni egy komplett bejegyzést, mellébeszéléssel - mert még mindig nem írtam le az illető nevét. xD)
Jó-jó, kibököm már a gyerek nevét, ne kövezzetek meg gondolatban - de virágnyelvezek, ki tudja alapon. (mert ki tudja, lehet, hogy már ő is olvassa a blogot, gyanús volt a múltkor a könyvtárban, mikor...- -Kuss, a lényeget! -Igenis, u-... asszonyom!) Szóval nekem egy madárkám vagyon, reklámtermék, vagyis épp ez az, hogy nincs, és lassan beleőrülök - a srác magasabb nálam, barnahajú, gyönyörű ugyancsak barna szemű, szemüveges dalia, sportember, és mit írjak még róla? "Dallamba Oltva Vérzek El..." (ha nem világos a szójáték, akkor tessék ostromolni, talán kifejtem. xD) Szóval ő lelkem borúja, a kis őrjítő vihar, ami el-el kap, és hiába nem vagyok cukorból, úgy érzem felold, tócsásít, és beleőrülök...

Szóval nem kapok jelzéseket felőle, sőt, inkább csak negatívakat, és ez nagyon-nagyon bánt, mélységesen... Szerdán, ki tudja milyen megfontolásból szoknyát öltöttem magamra -én, aki szoknyaellenes vagyok, aki kényelemtlenül és fojtogatón érzi magát benne, szóval ÉN ilyesmire vetemedtem. Na szép.-. Na jó, tudom, milyetén meggondolásból - tetszeni akartam neki. Szerencsémre-balmázlimra ő jött szembe velem legelőször ismerős - repestem először, rámosolyogtam, majd zuhantam, nagyot koppanva. Furcsálva méregetett, mintha megőrültem volna, és esetleg egy fullpink összeállítást vettem volna fel, hasonló szín arc-, szem- és hajfestéssel. Pedig tényleg csak az egyik idei új spagettipántos fölsőm és a kétéves -először hordott...>>.<<- farmerszoknyám volt rajtam, és saját megállapításom szerint jól néztem ki. Pedig én ilyet ritkásan mondok magamról, hiszen önképem kicsit torz, pontosabban mások látják torznak az én önképemhez képest a külsőmet. Nna.
Pillantása rendesen visszafogta a lendületemet, és nem segített az előtte-utána kapott reakciók garmadája sem. Kezdve anyu "minek neked a farmerszoknya? Valahol ott van a szekrényben..."-mondataival, folytatva a csajok szinte null hozzászólására - Nitta felörvendett, Brigikém "Jujj, Tündi!"-zett, de a többiek? Semmit. Jó, Kishi megjegyzete, hogy jól nézek ki, Brigi is komcsoporton, és ott körbe lett ugrálva a téma, de... Hát nem tudom.

Az is kicsit bánt, hogy végre itt a nyár címszóval felvettem újdonat, vagy régi, de jó nyári gönceimet, feltúrván nem kicsit a szekrényt, de... De egyszerűen soha senki nem dicsért meg. Pedig az én nullányi önbizalmammal... Bánt, lévén, ha valakinek jó felsője van bent, azt rendszerint lájkolom élőszóban, körülugrálva, Brigit, Zsófit, néhol Annát, Csillát kitüntetve főleg ilyetén véleményekkel, meg akit érek és tetszik a cucca, de vissza miért nem jön semmi? Pedig én imádom a cuccaimat, felsőimet, szerintem csudijók...
Jó-jó, tegnap nővérem agyondicsért, de... az mégsem ugyanaz. Ő a nővérem - én is szoktam dicsérni őt, de azért ez nem objektív. Jó, mondhatnátok, a baráti vélemény sem az, de... De azabb. Hogy miért? A csajok csajok. Nincs mit ezen kertelni, ők beleillenek a mai tinilány társadalomba - újságok, ékszerek, öltözködés, pasik, "zene", buli -még ha visszafogottabban is, mint a részegedjünk-tépjünk be állatfaj-, szóval csupa olyan dolog, amivel egy "mai átlagos lánynak" a mindennapjai. Nem vagyok mai, nem vagyok átlagos, vagy nem vagyok lány? xD Igyekszem megfelelni az alsóbb mércének, nem vagyok olyan nemtörődöm, mint ezelőtt, nyolcadikig - mert igenis tollászkodok, fésű is van már nálam az esetek 90%-ban, belemegyek a fotózósdiba, mert vicces, (nem csipogva, hogy "jaj, ez szar kép lett, töröld!") és tényleg, a lelkem kiteszem, hogy beleilljek az ő kis világukba, de nem és nem érzem magamat odavalósinak. Mert imádom őket, de egyszerűen nem értem!
Régen, szerintem említettem is, sőt, tuti, lényem egy része rettegett ettől a változástól, de elfogadtam, megszerettem, magamévá tettem, akarom, hogy enyém legyen - de akkor esetleg egy kis taps, elismerés, hírnév...? Jó, félre a hülyeséget: csak egy kis támogatásra vágyom, hogy jól csinálom, amit igyekszem tenni, és nem csak hülyeségeket halmozok egymásra, semmi alapra, amitől ingatag lesz a rakásom, és dőlni látszik - és ez látszik rajtam kívülről, ez a baj? Csak én nem vettem észre a lefüggönyzött torony legtetején, várva a hercegre, aki kiszabadít - de ily foghíjas toronyba ő be nem teszi a lábát...

Nem értem! - csapok minduntalan fejemre, - Mi a gond velem?! Önbizalmam? Igen, az nincs, vagy ha sikerül is szerezni, rögtön lemorzsolják... Önpusztító mazochizmus jellemezne? Szeretem a kínt, ezért ebben tespedek, tudatom előtt nem felfedve eme hajlamom - boldog a tudatlanság? Szeretek örülni, mosolyogni, de néha olyan nehéz, de ha az is, próbálom-próbálom, de estére elromlik álarcom, félek... Félek magamat adni, félek panaszkodni, félek kibeszélni gondjaim - minek zargatnék én bárkit is ilyen önmarcangoló hülyeségekkel? (Mert esetleg egy pár jó szóra vágysz, barom!) Beleőrülök lassan kétségeimbe, felőröl gondolataim malma, hogy aztán megsüshessünk az őrület kenyerét - amit majd elfogyaszthatok a diliházban!

<MiniOFF>: Tetszenek a költői képeim. Hogy hogyan kerültek a kisujjamba, hogy kiszophassam őket, azt passzolom. Hirtelen tőrnek fel belőlem, vulkánként és... sok a kép. A francba. xD Lehet vissza kéne fognom magamat, mert bitos már így is érthetetlen a katyvasz. Mert az is, én sem értem itt bent!!! Szabadítsátok ki Wi--... Tündit! (vagy Tuney-t.) </MinidOFF>

Amúgy a hetem, mint egy hullámvasút volt jellemezhető - általában mindig a délutánok voltak a csúcspontok, aztán jött a hanyatlás, néhány emelkedővel... Megejtődött az utolsó kommunikációs csoport, nagy rajzolási, majd ajándékdömpinggel, én azt hiszem sziporkáztam. xD És kaptam annyi-annyi midnent, ami azóta is velem van - avagy önbizalom (by Dorina), remény (by Gabi), a testhezálló esőköpeny (by Simon), színeszacsik-rucikkal, hajvasalóval (by Brigi), szemüvegtörlő (by Brigi again), kulcs A könyvtárhoz (by Kishi), és A karkötő (by Évi)... Remélem nem hagytam ki semmit. :) Volt kis fotózkodás utána -tényleg, Dorinát letámadom a képekért-, jóóóól éreztük magunkat. Megmentett a befordulástól, és feldobott a csoport, mint mindig - nagyon kis magamba zuhant voltam előtte, Évivel és Gabival ücsörögve, kissé magányosan... A fentebbiek voltak a gondjaim, többek között. Na jó, csak azok. xD
Csütörtökön délután pediglen japán piknikeltünk - a sensei, két kezdő, mi (mínusz Krisi és Lia), illetve Kinga és Bea barátosnéjuk... Remekül éreztük magunkat, zabáltunk -sushi, surimi, banános süti by egyik "kicsi", ropi, csipsz, lónyálakkal leöblítve (meg gyümilével, na), ja és sensei átlal hozott supaimanos aszalt szilva - ami iszonyat finom! Hogyan lehet valami egyszerre édes, sós, és savanyú...? A nagy zaba után játszóterezés jött - átvedlettem félig kölyökbe, kisgyerekek néztek, hogy ezt lehet ennyire is élvezni, mint ahogy mi csináljuk? Hármas libikóka, pörgőke rulz, a hinta, csúszda alap. Wíííí...! Még visszatérünk, reszkess, Óhegy park!
Pénteken délelőtti tombolás után Kishivel befizettük a japótábort, szóval, már biztos, hogy idén is emgyünk. őt miért ismerte fel mindenki és engem miért nem? Ennyit tesz az összefogott haj?

Apropó haj! Csütin megyek Szilvihez, levágatózni. Kicsit rövidebbre, valami aranyos kis fazont, amit még össze lehet fogni... Akarom! Igen! Yeah... Vicces így suli utánra. De nem baj, nyáron bepasizok, ez a nagy terv, slussz! Ha más nem valami kis kalandot, nyárit, ha más nem augusztusban, családi nyaraláskor. Túlárad a pozitívság, asszem bajom van, túl fáradt vagyok. xD

A hétvégét a nővéreméknél töltöttem, Fable-olvasósdi, Hell's kitchenös, melegetől olvadós napok voltak - volt Jump 'n Bump, Hell's Kitchen - the game & the new serie's episodes, macskanyúzás, meg ami kell -a DÖGLÉS, folytonos piszterülés nélkül. Szeretek náluk lenni...! Kánaán. (és át kell kelni a sivatagon - az nagy városon, minek neve Budapest, és negyven fokos!)

Mitisakartammég-effektus on. De tényleg, mit is akartam én még?  Fedje jótékony homály, majd még mesélek, mondjuk holnap, mert...! Megvan mit akartam. Jönni fog egy álom, virágnyelven, valószínűleg, a karkötőcsomózás története, bizi-elemzés, tanárszidás, meg majd ami esik, az puffan! Mára ennyit. Ciao!