Bevezetőnek annyit, hogy buzog bennem az írásvágy, amit itt szándékozok meg kitölteni, számeszerint három bejegyzéssel. Ebből egy a Versailles koncert élménybeszámoló, még egy a japótáborról, és egy haramdik egyéb. Mert már a koncert előtt is akartam írni, de valahogy nem jött össze. Meg történ egy s más, ami egyikhez sem illik. Nos, ikuzo! (na jó, javítok: szerintem nem lesz belőle három, de a késztetés megvolt. xD)

Most így, majdnem egy hét után azt mondom, sőt, már utána is, hazafele baktatva a fejemben zsongott a gondolat: bárcsak visszamehetnénk az idpben, hogy még csak a sorban állunk. Bárcsak visszamehetnénk az időben, hogy újra lássuk őket. Mert eleddig ez volt életem legnagyobb élménye, én úgy érzem. Azt hiszem, egy ilyen élmény kellett, hogy a Versailles-t felemeljem a kedvenc együtteseim közé.

Eljött a nagy nap reggele, minek folyományaként már kukorékoltam - nem direkte, de egyszerűen nem tudtam aludni. De már felpörögtem két nappal ezelőtt (mi a francot fogok csinálni, ha majd Gackt-koncertre megyek? Egy héttel előtte repdesni fogok a rózsaszín maszlagban? Mert ugráltam, soha jobban nem éreztem magamat, teljesen, mintha 15 kávé lenne bennem... - mint Gotou-sensei, mi?! xD) - szóval a leeresztés és teljes letargia következett, hogy úristen, mit vegyek fel, mit vegyek fel, és csak nem és nem tudtam. Kishi is hasonló gondokkal küszködött, az sms-es konzultációból kiderült. Végül aztán maradtam az eredetileg megálmodott szettnél: a fekete szoknyám, amiben Ádámmal is voltam teázni, illetve egy fekete ujjatlan felső, amit imádok, csak nem hordok, mert fekete. Volt egy jó párszor negyed órás készülődésem a fürdőben, pár idegrohamom, de csak elkészültem. Bár nem voltam magammal elégedett, végig azon paráztam, hogy nem fogok beleilleni a tömegbe, ki fogok lógni a ruháim miatt... Valami rózsás dolgot kell találni, sürgősen... xD Gondolkodtam a tollrózsa elcipelésén, de nem hiszem, hogy tudtam volna vigyázni rá, kivégezni meg nem akartam. Szóval végül csak a kamijós kitűző mutatta, hogy én bizony Versailles koncertre megyek, meg utána már az, hogy beálltunk a sorba, és a jegyet a kezembe tudhattam. xD

Kishivel aztán sikerült a találka, közös erővel megdicsértük egymást - ő sokkal, de sokkal jobban nézett ki...! Miért nem láttam még azt a felsőt?!-, majd besorolódtunk a villamosmegállóba, az árnyékba, és vártunk... A percek lassan vánszorogtak tova, érzésem szerint, és én még valahogy nem realizáltam a helyzetet, hogy megyünk, igen, koncertre, Versailles... A villamoson már személy szerint vadásztam az emberekre, hogy na vajon, ki megy még oda.
Az aluljáróból feljőve aztán láttunk két lányt, egyiket loliban -ugye? és még azt is megkockáztatom, hogy wa loli-ruha volt. Nem mintha értenék hozzá, Kishikém, javíts ki, ha tévedek!-, és hát úgy döntöttük, ők olyan magabiztosan járkálnak, megyünk utánuk. Végül rájöttünk, hogy annyira ők sem tudják. xD De végül nem lehetett eltéveszteni, meg én biztos voltam az útban, tehát mbeelőztünk... És akkor meglátott minket Ildi, és mint a rakéta, kilőtt felénk, én elmésen arrébb ugrottam, Kishit viszont telibe, pontosabban nyakba kapta a kedveske. xD Aztán én meg utána meg votlam sértődve, hogy még egy ölelést sem kaptam, na mindegy. Mint kiderült, látták jönni őket, és Kamijo kicsit rosszul volt a repülőtől, szegényke. :( Az is tudomásunkra jutott, hogy csak az Afterpartyra jönnek, hát búcsút vettünk, hogy megkeressük a sort.
És igaza volt Kishinek - mikor nincs?-, hogy előbb is jöhettünk volna. A sor jóval a parkolóban járt, hát besoroltunk... A két fentebb említett követett lány végül mögénk érkezett, és a későbbiekben egy Kishi által felvetett gesztus miatt (foglaljuk nekik a helyet, míg innivalót szereznek), jól eldumáltunk Kittivel és Patríciával. :) Kár, hogy utána nem láttuk őket...
A sor aztán pár perccel hét után elkezdett benyomulni, két lépcsőn, két sor, s mi eleinte totyorogva, majd már ténylegesen is haladtunk... Végül aztán már a lépcsőn voltunk, sőt asszem már előtte is kiszúrtuk a fotós pasast, aki most überhelyes volt. O.O meg azért volt még egy-kettő, de az egy nőre jutó pasik aránya úgy a 0,1-et ha meghaladta. Azért vicces, így belegondolva, hogy mi a koncert előtt nézelődtünk... xD Meg utána is, mikor a koncert alatt őket, négyüket (ötüket, ugye, Masashi, a support-tag. Akkor már hatan.) nézhettük... Na mindegy. Szóval a fotósunknak döglesztő külseje és ijesztő tekintete, na meg fekete aurája volt, nem is mertek beállni mögé a sorba - végül azt le is zárta a biztonsági őr, mert van, ki órák óta várakozik, oda meg csak úgy farolgattak az emberek... De persze, Murphy: a biztonsági őr nálunk állította meg a sort. Evvan - amúgy mondta, hogy szinte mindenki ezt mondta eleddig. xD
Végül csak bejutottunk, és hirtelen azt hittem, hogy megvakultam. xD Sötét volt, de azért a lépcsőt idejében észrevettük, és megtorpantunk: ha itt maradunk, a baloldali lépcsőn, látni fogunk. Mindent, de tényleg, esetleg csak a baloldali embert nem mindig, ha nagyon oldalra mászkál. Szóval itt aztán lecövekeltünk, és vártunk...
A tömeg őrülten sikongatott, közel egy órával a kezdés előtt, az üres színpadnak. (Lehet, hogy a füstöt sikongatták, nem tudom. xD) Jó, először mi is beszálltunk, mert kellett, de aztán csak nézelődtünk, hozzászoktunk a fényekhez, és türelmetlenül vártunk - a szívem már-már a torkomban dobogott. Vicces volt, hogy a sztaff (csak úgy, japótáborosan. xD) emberei, akik fel-feltűntek és ténykedtek a színpadon, mekkora sikolyokat kaptak. :) (Case-n amúgy röhögtem, fekete hello kitty-s póló volt rajta. xD)
Aztán a háttérben menő instrumentálból egyszerre csak nem a basszust lehetett hallani... Na ott, azt a sikoltást, amit a tömeg levágott -sajnos én csak huhogni tudok, mert a sikoltás egyszerűen nem megy - helyette Kishi prezentálta a sikolyt, közvetlen a jobb fülem, mellől, ezúttal is szeretném megköszönni a halláskárosodást. ;P Amit elnézek neki, mert nélküle nem lett volna részem ebben az élményben. Meghajlok előtted, ó, nagy, Kishi-sama! :D-, valami ferrgeteges volt. Aztán bejött Yuki... Majd Teru... Majd Hizaki... És Kamijo is! (Bevallom őszintén, a support tag, Masashi mikor jött be, ennyire nem figyeltem...) Mindenki olyan sikolyokat kapott...! (S Kishi nyerte a fogadást, miszerint Teru és Hizaki hogy fog állni, én pont fordítva tippeltem, hogy nekünk baloldalt lesz Teru, jobboldalt meg Hizaki, de pont fordítva volt.) Ami nem csoda, mert úgy néztek ki, hogy úúú, meg ááá...! Ott álltam a lépcsőn, és olyan volt, mintha egy másik világba kerültem volna - ahol a tévéből/monitorról lelépnek az álmok, hogy láthasd őket hús-vér valójukban, egyszerűen elképesztő élmény! Akiket eddig csak tecsős videón és képeken láttál, ott álltak előtted, és ez egy olyan érzést szabadított fel, amit semmi pénzért nem cseréltem volna el. Nem érdekelt, hogy rám olvad a ruha, nem érdekelt, hogy rekedtre fogom kiabálni magam, hirtelen egy lettem a sok fangirlből, pedig... előtte még csak nem is voltam hiper nagy fanjuk, sőt, ahogy ugye indult az ismeretségünk... (Túl mély az nekes hangja, mi?! Kamijo-sama, bárcsak örökre hallhatnám a hangod!)
A számsorrendet nem tudom, de ha véletlen rálelek, bizisten, hogy frissítem a bejegyzést és felrakom. De volt minden, amit szeretek, mondhatni (Pedig előtte kijelentettem: ha lesz pár, amiért odavagyok, mondjuk egy Zombie, és egy Ascended Master, én már boldog vagyok. Hát nem volt mindkettő? Plusz egy Aristocrat's Symphony-val kezdtek, ami meg Kishi szíve csücske, vagy mi. :)) A kedvencecském, a Zombie szám szerint a harmadik volt, és a negyedik szám után Kamijo, Yuki és Hizaki fogta magát, és levonult. (Meg a sötét árny Masashi is.) Teru maradt - csak hogy a Reminiscence-t előadhassa, és mindent összevetve nagyon cuki volt, s vicces, hogy a köznöség hipnotizálásához nem kell egy egész Versailles, elég csak egy Teru. Már értem, Kishi miért van oda érte - de akkor is maradok a full-totál sexy Kamijónál. :) Aztán ő is levonult, mi meg álltunk ott jobbára értetlen - én legalább is.

De visszajöttek és én azt hittem, beájulok: Kamijón olyan szaggatnivaló, jobbára átlátszó fekete gyönyörűséges felső volt, hogy arra szavak sincsene! Mindez azzal a gatyával, és azzal a térdigérő csizmával, maga volt a megtestesült Tune-álom...
Volt egy kis emlékezés Jasmine-ról, mikor majdnem sírva fakadtam, annyira meghatódtam. A tömeg egy emberként emlékezett, és Kamijo... láttam megcsillani az arcát, de nem akartam elhinni, le is beszéltem amgam róla, de az előrébb állók beszámolói alapján sírt, tényleg, és Teru is. Annyira... annyira megható, most is mindjárt bőgök...! És mikor később Jasmine-t is említette, mikor megköszönte egyesével a tagok nevében...
Visszajöttek pár perc váratás után, miután levonultak, hatott az "enkouru" kiabálásunk, pontosabban inkább azt skandálta a nép, hogy "Versailles", de sebaj. Annyira aranyosak voltak, közelmentek a végén a tömeghez, Hizakit majdnem nem engedték el. xD De ő is, meg Yuki is aranyos volt, ahogy felmásztak oldalra, aztán az egyik stuffos szedte le őket. xD Legközelebb tényleg első sor, meg akarom fogni őket, és akarok, igen, akarok cuccokat! Főleg a Kamijo által bedobott rózsa volt az, amiért ölni akartam. xD

Annyira fantasztikus volt! Ahogy Teru hergelte a max hangerőn sikítozó tömeget, hogy még, még, ahogy Kamijo hipnotizálta az embereket, és azok egyszerre mozogtak, énekelték a szöveget... Ahogy Yuki cukin ugrált, miközben dobolt, vagy ahogy Hizaki pattogott-forgott, majd egy-egy nagyobb pengetés után a szájához emelte a kezét, hogy valami rosszat csinált... Vagy ahogy Kamijo vonaglott, a haldoklás királya, de tényleg. (Gackttól elszedi a címet? xD) Vagy a kézmuzdalatai... Meg ahogy mosolygott, édes istenem, és úgy mutatta a közönségnek, hogy most épp merre dülöngéljen, vagy tapsoljon, egyszerűen remek volt! Na és mikor Masashi is előre jött, ó, istenem, nagyon jól nézett ki, a gönce is jó volt, meg minden! Azért nehéz lehet neki, support-tagnak...

A koncert végeztével megkerestük a merchandise-pultot, de mire megtaláltuk, már nem volt szinte semmi, pedig egy poszter oly szívesen hazajött volna velem... Előtte amúgy vettünk egy-egy innivalót, mert már tényleg, porzott a torkunk, az üveg haza is jött velem, emlék címszóval. (taggel? xD) Ücsörögtünk aztán, vártunk és nézelődtünk - a meet&greetre várván. Összefutottunk Kishi loli ismerőseivel, majd... én besokalltam egyre nagyobb volt a tömeg, Tune meg egyre jelentéktelenebbnek érezte magát, meg nem odavalónak. Így hát Kishi belement, hogy eljöjjünk - bár a m&g nagyon érdekelte volna, és ég a pofám miatta rendesen is. Mondta, hogy nem baj, de... de tudom, hogy ott akart lenni, és ez már nekem elég, és verem miatta rendesen a fejemet a falba. Na majd legközelebb... Meg mellékesen engem is érdekelt volna. Közelről látni Kamijót? Viccelsz?!

A hazaút élménydús volt - villamost játszottunk, mert már nem akart járni így éjfél után - bezzeg a másik oldalon még ment egy!-, és az egyik megállóban egy fickó nagyon akart tőlünk valamit. El is indult utánunk, de mi meg gyorsítottunk, és végül lemaradt... Megvolt az adrenalin löket. xD Előtte amúgy Kishi telójáról hallgattunk számokat - természetesen Versaillest, és így koncert után nagyon fura volt. De csápoltunk, s persze, pont akkor nem járt autó, a francba, pedig vicces lehetett kívülről. Közben fantáziálgattunk, hogy jöhetnének, meg később is -nem emlékszem, hogy az közös volt-e, vagy csak én álmodoztam arról, hogy az előbbi fazon utolér, de ők feltűnnek a semmiből és... kyaaa x3-, örömmámorban úsztam, vagyis hát, itt már kezdtem fáradni és a vigyorom is leolvadóban volt, ami már-már ott akart maradni. :D
Ja, nem is említettem, hogy eleinte én csak így minimálisan vettem részt a tömeggel való mozgásban - hú-ztam, ha kellett, meg a zene ütemére doboltam ujjaimmal, bólogattam fejemmel, vertem az ütemet a lábammal, de aztán a végére... átadtam magamat. Csápoltam, elengedtem magam, és mesébeillő volt!

Negatívum így utolsóként (vagy majdnem utolsóként) -azon kívül, hogy véget ért.- alig lehetett hallani Kamijót, mikor nem énekelt - a sok sikoly miatt, érhetetlen volt, amit mondott... Meg Teru hangját is elnyelte a közönség moraja, ahogy énekelgetett, mikor kellett nekije (pölö a Zombie-ban.) Szóval, a hangosítás annyira nem volt jó, de na. (Még egyszer -vagy akár többször- akarom hallani élőben, ahogy Kamijo egyre szélesebb vigyorral és elégedettséggel mondogatja a mikrofonba, hogy "Mo!...Mo!...Mo...!" (Fordítás: "Még...Még...Még..."), mikor a közönség már kisikongatta a lelkét is szinte. xD Vagy Teru, ahogy tartja a füléhez a kezét, hogy nem hallja a tényleg hatalams sikolyokat. xD)

Amúgy vicces, mert előtte azon szórakoztunk Kishivel, hallgatván a semminek sikongató fangirlöket, hogy vajon mit gondolnak ott bent az öltözőben. "Döbbent néma csendben állnak, egymásra pislogva, majd Hizaki odabújik Teruval szinte egyszerre Kamijóhoz: - Félek, ne menjünk ki!" xD Ez már önmagában poén, de szerintem Teru a blogján később aztán arról ír, hogy kicsit furcsálta a közönség reakcióját, de bztos a kultúrális különbségekre vezethető vissza - és itt szeritnem határozottan a sikongatásra gondolt. xD Olvasgatva a blogot rájöttem, hogy nagyon jól érezték magukat itt, és meg kell hogy mondjam, kölcsönös. :)

Na jó, mára berekesztem az írást, utolsónak még egy gondolat, ami szállóige lesz mostantól, pont. xD

Legközelebb az első sorban leszünk majd - remélem már ők is tudják, hogy lesz legközelebb!

Mert egy élmény volt, ami megmarad, örökre. "Welcome to Versailles!"