Mindent összevetve, vicces, hogy hol a boldogság legnagyobb tengerében lubickolok, hol pedig lesüllyedek a mélyre, mint egy darabka kő, egyik napról a másikra. Midnezt úgy, hogy a következő nap már ismét repdesek... Furcsa, mindenesetre, de a boldogság aránya egyelőre több, még hat a rózsaszín-felhő effektus, asszem. xD

Kedden ugye nagyon jól éreztem magamat Kishivel és Demivel... De aztán jött egy "itthonülős" nap, amivel nekem, mint olyan, alapjáraton nem szokott bajom lenni, és elfoglalom magamat, és a szobámba bezárkózva jól is tudom érezni magam. Hát ööö... Ez most annyira nem jött be. A nap nagy része úgy telt, hogy olvastam egy kicsit, majd letettem a könyvet emésztgetni, meg mert olyan tíz oldalanként összefolytak előttem a betűk... Köztes időben mindenfélét csináltam, de főleg, rám jött, hogy nekem fotóznom KELL. Kint esegetett néhol az eső, volt egy kisebb viharka, és úgy éreztem, az teljesen megbűvölt. Egy kis olvasási szünetben az ablakpárkányon könyökölve néztem ki, ahogy az esőcseppek hatalmasat koppantak, szinte egyszerre, soronként az aszfalton, mintha sortüzelne az ég... Láttam kemény egy villámot, s hiába számítottam az utána lévő dörgésre, összerezzentem, mint mostanában, mintha félni ekzdtem volna a vihartól - ami hülyeség, mi okom lenne rá? Hiszen a villámok gyönyörűek, a levegő felfrissül, imádom az esőt, de mégis... Valahogy az eső elszívja a pozitív energiáimat.
Fotózgattam is ugye, és... Most úgy döntöttem, feteszem a képeket. Mert olyanom van, mert ezek mutogatnivaló képek. Szóval, a bejegyzés tele lesz képpel. xD

Felhő. Persze hogy, ne várjatok mást egy "felhőbuzitól". A nagyja az lesz. xD

Az első... A gyülekező fellegek címet kapja, de még feltűnik a reménysugár...

Égi áldás a következő "címe", és nem tudom miért nevezgetem most így hirtelen el őket. Amúgy ez szerintem hatázorozottan szebb, mint a felső. Oké, hogy benne van a szembeépület, de ez a képeim nagy részét jellemzi általában, szóval én már hozzászoktam. xD

Az ablakom tükröződése. A "termés" kedvenc képe. Imádom. Egyszerűen csodaszép. És nem látszik az ablak mögötti dzsumbuj. xD De a függöny tükörképe, na meg a felhők, a kicsit torz épület...

Kicsit ráközelítve. Szóval ez a tükörkép, az ablakból, és annyira megfogott, hogy duplán látni a dolgokat, mintha az ember szédülne...

Esőőő! Na errő beszéltem, a Sortűz. De vicces, hogy majdnem a legélesebb dolog a képen az 58-as szám. Franc. xD

A setét felhők. Imádom a szembe épületek sziluettjét. Az ember akaratlan megszereti a környezetét, azt hiszem, pedig nem hittem volna, hogy ennyire ragaszkodni fogok ezekhez az ormótlan panelépületeket.

És jön a napfény, utat tör magának és megmenti a szerencsétlen agyonvert aszfaltot. :D

Az ég lehet, hogy szép volt, de még mindig tombolt az eső. xD Ez a kép nem művészi, igazából minden belelóg, amitől nem szép, de a kis pöttyök a lényegek, nem is tudom, hirtelen az jutott róla az eszembe, hogy az aszfalt bőre tele van miteszerekkel. Szegényke, nehéz kamaszkor... xD

Szóval, a képeket nagyon imádom, de mégis sikerült olyan hangulatba jutnom, ami egyáltalán nem nevezhető boldognak. Írni is írtam, legalább is nekikezdtem egy korábban felmerült novellának, de túlságosan beleéltem magamat a fszereplő karakterébe, és mindezzel "túléltem" a dolgokat, ami csak azért ciki, mert felmerül a kérdés: hogy van-e valóságalap, hogy ennyire... ennyire kiakaszt a téma. Még ha csak egy kicsi is, de... Hm. Furcsa, érdekes, és kicsit aggasztó. Három oldalig jutottam, aztán  elfogyott a szufla, vagyis... írni akartam, de mégsem. Írni akartam, hisz az a rész jött, ami miatt igazából csináltam az egészet, mikor az álom valóra válik, Marie álma, de... De valamiért nem is akarom neki beteljesíteni. És Marcus... Újabb karakter, akit leborulva imádok. De haragszom rá, mert egy farok is, azok után, hogy... Na mindegy. A sztori alap tanulsága: "Vannak álmok, amiknél nem jó, ha valóra válnak: mert minden megváltozhat, nem feltétlen a pozitív irányban." Folytatni fogom, de tudom, hogy akkor ismét nagyon mélyre süllyedek kedv szinten... Most meg egyelőre még *lekopogja* boldog vagyok, bár kezd leereszteni a kétnapi luficskám...

Mert a tegnapom valami eszméletlen volt! No de, előtte a könyv, amit olvastam. Mert kiolvastam - tizenegykor le akartam feküdni, hogy másnap időben összekaparhassam magamat Edónak - tizenegyre beszéltünk meg találkát. És ha Tune nem alszik legalább tíz órát, akkor az szívás. Bár mostanában a tizenegy/kettő a menő, és pihentető.
Szóval, a könyv... Mo Hayder Tokiója. Kishi ugye előttem olvasta, és elég... Hm. Most jövök rá, hogy a nyomott hangulat még emiatt is lehetett, mert sokat olvastam én szerdán, már-már túl sokat... (úgy a könyv két ötöde szerdai olvasat...) Mert Kishi is elég... ilyen... hogy fejezzem ki... Elvesztette az egyébként ritkán eltűnő önmagát, mintha a kis fényecskéje kihunyt volna picit... Na jó, ez értelmetlen katyvasz, szóval a könyv.
Egy lány, Grey, Tokióba érkezik, hogy egy egyetemi professzorral, Si Csungminggel találkozzon, aki annak idején ott volt Nankingban, mikor a japánok kifordultak önmagukból, és borzasztó dolgokat tett a katonaság a leigázott város lakóival. Si Csungming túlélte, és megszerezte a filmet, ami mindent bizonyít, és ott a naplója, amit szépen vezetgetett menet közben... Grey-t szabályszerűen őrültnek titulálták, amiért hitt Nankingban, képzelgésnek gondolták a borzalmakat, amit a lány egy narancssárga borítós könyvben olvasott - ám a könyv kámforosat játszott. Grey mindenért képes, hogy láthassa a filmet, hogy tudja, igaza volt, és nem őrült. - Úgy, ez az alapszitu röviden. Igyekszem nem spoilerezni a későbbiekben, de csak saját felelősségre az alant elterülő bekezdést.
Mindent összevetve, először... Nem jött be a stílus. Grey-t kicsit kattantnak találtam, de ahogy lassan kibomlott mi miatt, nos hát... Nem tudom. A szexualitás kérdése, amit feszeget közben, az... Nem is tudom, icipicit mondjuk úgy, megrémített. Az ilyetén dolgokkal amúgy is tele vagyok kétségekkel, és kicsit csak dobott a dolgokon Grey "furcsasága", életlátása. És a nankingi naplóbejegyzések... Először utáltam őket. Aztán... egyre inkább érdekelt, Grey-t a háttérbe szorítva, a fentebbi dolgok miatt. Vártam Si Csungming további "kalandjait" éheztem a folytatásra, ami mind brutálisabb lett. Akkor egyenlítődött ki a dolog, mikor Jason bekerült a képbe, mint Grey "párja", na meg a Fuyuki rezidencia és a yakuzavezír kicsit titka...
De az volt a baj, hogy én már több tíz oldallal Grey előtt tudtam, sejtettem, éreztem a megfejtést, s mikor említve lett sokszor a baba... Ott tudtam, hogy az lesz. A zacskóra meg már először is gyanakodtam, amúgy. xD Midnent összevetve, túlságosan ki tudom számítani az ilyesmiket, és ez egyre jobban zavar, elveszi a könyvek élvezhetőségét, főleg, ha a főhős csak ilyent íz-húsz oldallal később jön rá a dolgokra. Le kéne lőni az ilyen érzékemet, komolyan... Bár a végén kicsit sokkolt, mikor Si Csungming bevallotta, hogy... ugye hogy az övé. Na arra nem számítottam, de végül is igen.
Mindent összevetve egy nagyon brutális, de izgalmas könyv volt, ami érdekes volt, lekötött, és gondolataim volt, hogy csak a sztori körül kattogtak, akkor is, ha letettem a könyvet "pihenni". Ami pedig ritkán van, csak az igazán jó könyveknél. Tuti, hogy még lejön a polcról a szentem, hogy olvassam. Igazán megérte megvenni a jó múltkorában.

Szóval, hátra volt még tizenegykor egy száz oldal a könyvből, és nem bírtam megállni, elolvastam. Szóval reggel, mikor szólt az ébresztő nyolckor, rányomtam már szundit, meg aztán beállítottam, hogy később csörögjön, meg minden, szóval haldokoltam reggel, igen... (mint ma. xD) Aztán Edóval szépen elindultunk -amúgy vicces, hogy a legnagyobb melegben találkozunk, de tényleg, s akkor vagyunk a szabadban, narancssárga hőségriasztáskor. xD-, a Margit-szigetre! Először leültünk a lépcsőkön, a parton, ahol készül is pár fotó... (rólunk is, de azt majd max fb-re...)

A lábam. Ja, tudni kell, eléggé elborult hangulatban voltam, a bolgodság felé elborulva. xD Szóval, ilyesmi dolgok jöttek...

Ez csak úgy... Így szép. A híd meg kicsit csúnyácska, de... De a víz, a felhő, meg a part az egész tetszetős. :)

A lépcső, amely beleveszik a vízbe... :D

Kicsit rózsaszín felhő is volt, egen...^^" Olyat is akartam, amiben beleírom, hogy "Ádám", de vagy felszáradt, mire sikerült, vagy nem fért ki. xD

Szóval, úgy most ennyi képet.

A tóparton üldögéltünk aztán, ami elvileg kacsaúsztató, de egy fia kacsa sem volt - volt helyette sok-sok teknős, hal, meg galamb a felettünk lévő fák ágain... >.< Meg tavirózsa! Kicsit rossz let a kép, de majd felturbózgatom, jó lesz az még avatárnak... Fagyiztunk, finom 150 Ft-os fagyicskát ettünk, ücsörögtünk, dumáltunk. Végül aztán egészen megéheztünk, s nem volt kedvünk egy egész szigetnyit sétálni a Jászai Marin lévő Mc-ihez, így visszabattyogtunk és felszálltunk az egyesre, majd - hiába volt az Erzsébeten is Mc-i, mi robogtunk tovább... Nálunk aztán leszálltunk, Edó magához vette füzetét és egy kis pénzt, és beültünk "A" Mc-ibe, ahol a kínai maffia is szeret enni, ugye. xD  bélésemet jól felforgatta a kaja, olyan másfél óra múlva, én már mászkálgattam vécére. xD De hamar vget ért a kis üröm, hogy még több öröm legyen: elkísértem és megmutattam edónak a tutit: az IKEA-t az Örsön. Még sosem volt ott, és ott volt másfél órával később találkozója az angol tanárnál. Gondoltam menjünk be, mert jó buli, körbementünk, kritikáztuk a cuccokat, (sok "ez hazajön egyszer majd!"-felkiáltásom volt, fejben.) és hazajött velem A patkány, aki barna, és akinek Charlie feje volt. Szóval, Charlie lett a neve, és... A patkány mindenütt ott van!

Miután hazaindultam "Edo-mentesen" még fotózgattam a panelház tövében, mert olyan kedvem volt, a központban Charlie-val, a "mindenütt ott van"-jeligére. Bár előtte készült még két napraforgós kép is, s a napraforgókat csak ekdden vettem észre, epdig növögethettek egy ideje, akkor is csak Demi rámutatására...

Ami zavar igazából a képpel kapcsolatban, az csak a háttér...

Picit közelebbről. Imádom, hogy a fókusz az első napraforgón van... x3 (és utálom a zöld rácsot, a kocsit, és az épületet a háttérben. -.-")

Na és akkor a patkányos-sosrozat első darabjai! (Lesz még! xD)

A fű... Minden csendes. A kocsik parkolásznak...

...de egyszer csak a semmiből feltűnik Charlie! És figyel...

... nagyon figyel...

...És egy villámsebes ugrás, ami szemmel már nem is követhető, mintha teleportálna... Máris ott van a fán!

Ül a patkány, fent a fán...

Ő amúgy az msnképem most. xD

Szóval, csodaszép nap volt, amit Miza (/Merme) koronázott meg igazán (na meg a szerep, Kishivel...), mikor bejelölt egy képen fb-n, amihez katt ide. Ennek is a bal alsó sarka az érdekes, ahol bejelölt - a szemüveges leányzóra engem, a másikra Ádámot... Pillanatig csak ledermedten néztem a képet, majd kis híján sírvafakadtam, annyira meghatódtam... Igen, végül is csak egy kép, de a jelentés, amit hordoz... A szívem hatalamsakat dobbant, majd belesajdult mellkasom.

És ha bírjátok, ha nem, még itt egy kis összefoglaló a mai napról, mert ez is hatalmas volt... x3 Na jó, előbb az álmom.

Az éjszaka nagyon rosszul aludtam, sokszor fent voltam, és olyan valóságosat és realistát álmodtam, mint még tlán sosem. Timi és Árpi jött haza valamiért, a szobámban dumáltunk, mikor egyszer csak hazatoppant a Szilveszter. Először csak pillogtam rá - épp kimentem vízért, majd picivel utána érkeztem a szobámhoz - mert igen, odament, hogy köszöntse a nővéremet, és árpit, s olyan... fú, döbbent fejet vágott Árpi láttán, hogy na még. Vicces volt. xD Meg érdekes...

Szóval, elég szörnyeteg volt az éjszakám, végül reggel csak felkeltem az órára... amit megint lenyomogattam, későbre állítgattam, meg ilyenek, de nem lett jobb. xD Ööö... Na jó, msot elfogyott a lendület, holnap majd mesélgetek.