Ezt a nézetet már hétfőn is vallottam, és most még csak szerda van. Szerintetek? xD Most bocsánat, de nem kirándulásozok, majd lesz az is, de egyelőre... Úgy vegyesen. Még fontolgatom, hogy egy novella/félperces-foszlányt is feltegyek-e, csak mert tegnap nem sikerült befejeznem, és nem tudom, ha most nekiülnék... Na majd meglátjuk.
Egyre többen ütődnek ki a közelemben valamiféle betegséggel. Nem, nem röfiláz, annál talán másabb. Köhögés, torokfájdalom... Nittácskám ilyenre panaszkodott, de ő újra körünkben. Kedden viszont egyik Ní sem volt, hétfőn meg csak Nika hiányzott a kis csapatból... Hát-hát. Az osztályból is csak négyen hiányoztak még. Most ez járvány lenne? Ma, szegény Bercsi is elment japóról, mert nem volt túl jól... Jobbulást kívánok neki ezúton is, bár elvileg nem olvashatja ezt. Meg Nikának is, ő már valószínűbben olvassa, s ha minden igaz, holnap már jön is. Reménykedjünk. Kishikém sincs mostanság a helyzet magaslatán, remélem nincs semmi komolyabb baja...
És amúgy én sem vagyok túl jól, de ez csak a fáradtság lesz. Tegnap tesin ugyanis futottunk, hatvan métert, de előtte annyit futóiskoláztunk, hogy hú... O.o És holnap is azt fogjuk csinálni, iyaaaaaaa!!! X_x Esetenként hamvasztást kérek, jó? És a mangáimat is hamvasszátok el velem, ha nem is az összeset de az Ourant, a VK-t, a La Cordát és a DN.Angelt mindenképp. xD És Kyou-chant! Jesszus, miket nem írok le... xD
Szóval, egész "remekül" érzem magamat, spontán fájnak a tagjaim -mint mindig, ha rohadt fáradt vagyok-, a fejem meg úgy fáj, mint mikor lázas szoktam lenni... -.-" Na de ez van, majd csak rendben leszek, ha kialszom-kipihenem magamat. Bár ahhoz most úgy érzem, hogy egy nyári szünet kéne, de sebaj. xD
Hmm... mit is akartam még...? Ja igen! A japó-szakkör nem úgy lesz, mint eddig volt... Hétfőnként lesz a "hosszúzás" háromtól fél ötig, meg csütörtökön negyed háromtól háromig. Ez utóbbival csak az a baj (és baj lenne az összes többi napon), hogy ahogy láttam ma a tanári asztalon Ofő órarendjét -amin a mienk volt, csak úgy zárójelben, pontosabban gondolatjelek között-, minden nap lesz hetedik órám. Nem, az nem lenne baj, hogy hét óra, de hetedik óra. Inkább bejönnék nulladikba, csakhogy előbb hazamehessek, de nem! Ez annyira szemétség...! És öt napból kettőször figyeltem meg, hogy olyan lesz hetedik órában, mint matek vagy angol, amin a koncentrálás... hát bajos lesz. xD De hát, tizedik, tizedik. Hogy a rohadt... xD
Ma amúgy Évikém kölcsönadott egy manhwát, az Annyira király vagy! c-et viseli. Úgy ültem neki, hogy biztos tucatshoujó, úgyse fog tetszeni - első fejezet nem is jött be, meg annyira ismerős volt, mintha már olvastam volna ezt valahol... (A Borsmenta is hasonlóan kezdődik... -.-") De aztán... Mikor Szung-Ha (az ügyeletes bishi, akinek nem tetszenek az olyan fejezetelő-képei, csak a feji közben - olyan jó nagy, erős keze van...! Mostanában, mintha kéz fétisem lenne... xD) azt a másik srácot bezárja a vécébe... Na ott megdobbant a kicsi szívem, s kíváncsian olvastam tovább. És igen, a srác teljesen kifordult "önmagából", Tune pedig máris szerelmes. xD Vagyis, úgy csinál, mert Tune még nem volt -hivatalosan- szerelmes, csak közel érezte magát valakihez, aki... akiről majd inkább később, mert vele kapcsolatban is akartam, tényleg panaszkodni. xD Szóval, Szung-Ha drága az eddigi angyali karaktere ellentéte lett, és egyszerűen kyaaa-n nézett ki. És Tune szereti az ilyen kétszínű dögöket (Példának okáért Yunoki, Third... Szerintem Kaname is nyugodt szívvel idevehető. xD), egyszerűen passz, hogy miért, de ez van. x3 Akik tudják mit akarnak, és mégis... annyira kis ártatlannak tűnnek, s nem néz ki az ember belőle semmi olyat, mint amit tesznek. (Ez most inkább csak Szung-Ha és Yunoki. xD Meg esetleg Third... Kanaméből mindent kinézünk. xD) Szóval, eldöntöttem, hogy nekem az a manga, párdon, manhwa kell. Ha másért nem Szung-Ha miatt. x3
Szóval, amit még említettem... Nem is oly rég, említettem, hogy lehet, hogy újrakezdjük a Danival. Na asszem én ezt nagyon átgondoltam, és arra jutottam, hogy egy fenét! Hiszen... hm. Jó, múlt kedden, kirándulás előtt, aszittem még, hogy de. Írt egy sms-t, hogy nem tudnánk-e szerdán találkozni, csak úgy dumcsizni. Írtam, neki, hogy bocs, de holnap kirándulni megyünk, pénteken jövünk csak vissza... Péntek este jött az sms, hogy akkor, szombaton? Mondom, remek lenne, örülnék neki. Másnap kicsit hullán döglök, jön az sms, hogy bocs, de ma mégsem jó, megy bulizni, aztán utána a Mátyusnál alszik. Mondom... WTF?! Ennyit érek? Hát akkor nyasgem. Nem is kell nekem pasi! Elvagyok én egyedül is! Hmpf. Tényleg, minek is kéne nekem fiú? Így sincs elég időm arra, amit akarok, akkor egy fiúval nem lenne jobb. Sőt... Időpocsékolás lenne. Meg ugyan már, az év vicce, hogy nekem pasi...! xD (Tegyem hozzá: normális pasi. Van abban valami, amit Ní mondott táborban, hogy én lennék a nyuszik mézes répája... Na de ezt majd akkor, mikor a kirándulásról beszélek.)
Hm... nekiállok a szösszenet befejezéséhez, és ha sikerül, akkor felteszem... *please wait*
Na, megvan. Nem lett a legjobb, de... de azért na. A vége kifejezetten silány lett. xD De az érzések, amiket megmozgattam most, hogy megszülessen... Hm. Tegnap picit bedepiztem, na.
Kopp-kopp-kopp. Az eső a szél halk dalára táncot jár. Én csak állok, az esőben, élvezem, hogy hajam a homlokomra tapad, élvezem, ahogy az esőcseppek végigfolynak az arcomon, orromon, hogy az államon megtorpanva kissé a mélybe vethessék magukat. Kezeim széttárva, arccal a kifogyhatatlan esőcsepptartalékkal rendelkező szürke felhőmonstrum felé…Miért érzem azt, hogy a szívem szétrobbant, apró szilánkokra? Miért fáj a lét, na és a magány… Miért mardos a belső hang, hogy jobb lenne meghalni? Csak egyet kívánok, lenni, érzések nélkül. Mennyivel szebb is lenne az! Úgy nem kéne elviselnem a fájdalmat, ami szinte már-már szétszaggat, elemészt belülről.De végül is, mit is hittem? Naiv voltam, túlságosan kitárulkoztam az arra nem érdemeseknek is, túlontúl kedves voltam, csak kihasznált… Elárult… elhagyott.Villámlik, mire összerezzenek, a dörgésre ugrok is egyet. Bőrömön végigsiklik a hideg, lúdbőrödzik mindenem. Reszketek, a félelemtől, a hidegtől… de legfőképpen attól, hogy elhagyott engem, méghozzá ilyen alantas módon. Hiába puzzle-özök majd, szívem darabkáit sose fogom tudni összetenni, nem lesz semmi sem olyan, mint régen. Hogyan is lehetne? Hiszen még a felejtés se adadhat meg, hiszen egy osztályba járunk, még vagy két évig! Te vagy a szomszédom, a padtársam, illetve még a baráti társaságunk is közös! Szinte mindenünk! Miért, hogy tehetted…! Most miattad én… én…Könnyek folynak végig az arcomon, amik csöndesen megbújnak az esőcseppek között. Most már a sírástól, a néma zokogástól is reszketek. Eddig bírtam, hiába is ellenkeztem könnyeim ellen, hát csak megeredtek. Dühös vagyok. Rád. Miattad sírok, sőt, talán még érted is, hiszen… hiszen én szeretlek! Még most is, pedig a józanész azt szajkózza, hogy felejtselek el!Miért kellett darabokra szaggatnod a szívemet? Miért kellett a nullánál is túlra dobni az életkedvemet? És ohh, miért kellett azt a libát megcsókolnod a szemem láttára? Miközben a kezed feljebbcsusszant a combján… Utállak!Újabb villámlás, újabb dörgés, és én annyira megijedek, hogy lábaim összecsuklanak. Most már hangosan zokogok, nem érdekel, hogy bárki is rám találhat. Hiszen ugyan, ilyen ítéletidőben ki jönne ki utánam? Ki mászkálna erre? Te biztosan nem. Elvagy azzal a libával. De… hogy tehetted?! Tudtad, hogy szeretlek, tudtad, hogy már mióta megláttalak a szívem félrevert, ha veled voltam! A véletlen folytán egy baráti társaságba keveredtünk, és mit ad isten, személyiségedet is megismertem. És ezzel csak jobban beléd szerettem, s veled akartam lenni…! Tudom, hogy tudtad. Az elejtett megjegyzésekből, gesztusaidból… Tudom.Azt is tudom, hogy te is éreztél hasonlókat, vagy csak játszadoztál velem, gonosz, aljas mód, csak a játékszered voltam! De tudod mit? Már nem is érdekel! Csak azt akarom, hogy vége szakadjon az életemnek, hogy a fájdalom, ami emészt, elmúljon… Én így nem tudok élni. Megcsókoltad… Letapiztad… azt a fruskát, a legnagyobb ellenségemet! Észnél voltál egyáltalán?! Hogy tehetted…Elfekszek az esőtől sötétszürke és hideg betonon, hátamon, ha ez lehetséges, a póló beissza az alattam lévő pocsolyát. Vacogok, fogaim vadul kasztanyettáznak, de ez már kit izgat! Lehunyom szemeimet, és az eső vadul ostromolja a testemet, mintha be akarna jutni a bőröm alá… Jusson csak be! Mossa ki belőlem az érzéseket, amik feléd irányulnak! Hozzon felejtést ez a kis vihar!Villámlik, dörren az ég, én pedig összerezzenek, és már a térdeimet ölelem át, újból zokogva. Félek… Ha itt maradok, tuti, hogy beleőrülök a fájdalomba és a… félelembe. Mindig is féltem a vihartól. Már egészen kis korom óta… mikor is egyszer, eltévedtem gyerekként egy parkban, eső idején. A villám pont abba a fába csapott bele, ami alatt meghúztam magamat. Csak a csodának határos módon éltem túl az egészet… Te is tudod, de mégis, pont ilyen időben kellett a szemem láttára smárolnod azzal a ribanccal! De… bárcsak itt lennél… Mint akkor… akkor is így esett… villámlott… dörgött… Kérlek, legyen ez az egész csak egy rossz álom! Vagy csak a viharnak legyen vége…- Annie!Nem, ez nem lehet, csak a szél, a hideg és a félelem, vagyis pontosabban az elmém űz velem gonosz játékot.- Annie, merre vagy? – Ez… ez az ő hangja! Kérlek, kérlek találj rám! Mozdulni se bírok, nem merek…- Annie! Annie hol vagy? –Mintha távolodna. Ne, ne menj el!- Nick…! – formálom ajkaimmal némán, reményvesztetten, ahogy érzem, hogy ez már sok volt…***Fejem fáj, már-már felrobban. Meleg. Kellemes meleget érzek, és… puhaságot. Fészkelődök kicsit, próbálván mélyebbre vackolni magamat ebben a melegben. Már majdnem visszaszippantana a sötétség, mikor halk szuszogás üti meg a fülemet…Kinyitom a szememet, és meglepődve veszem észre, hogy egy ágyban fekszek. Ismerős ágyban, tegyük hozzá. A plafon is annyira ismerős… Oldalamra fordulok, hogy szembetaláljam magamat a szuszogóval.N-nick az… Hirtelen rohan meg minden emlék, minek hatására felülök. E-el kell tűnnöm innen. Nem, nem akarok Nick mellett lenni egy percig sem. Elárult, s ezt nem tudom megbocsátani neki!Mint akit fejbe vágnak, veszem észre a szoba másik végébe helyezett ágyon Nick tökéletes mását. Mi a…Nick, a mellettem ülő, mindeközben mintha ébredezne…- Annie! Úgy aggódtam! – szalad ki belőle, s már ölel is, magához szorítva. Én már semmit nem értek…- Ő ki? – kérdezem halkan, rekedten a másik Nick felé mutatva.- Hogy ő? – Nem szakítja meg az ölelésrohamot, úgy beszél. – Ő a bátyám. Öt évvel idősebb nálam, de általában mindenki összekeveri velem… Ha jól láttam, tegnap épp Angelicával smárolt, undorító volt…Hát ezt… nem hiszem el…!
Ugye, hogy a vége kicsit elég gáz? xD
