Néha ezek is jönnek. Sajnos a negatív fajta ismételten. De mit lehet tenni? Ez van. Hiába próbálkozok don't worry-be happyzni, nehezebben megy, mint valaha. Lassan már három napja eme állapotban... Vagy csak folyton visszaesnék?

Most leírhatnám, hogy mik értek vegyesen mostanság, hogy miért estem a legmélyebb depimbe tegnap, amiben valaha is voltam... Mesélhetnék az elcseszett dogákról, hogy mitől emésztődöm éppen... Mesélhetnék arról, hogy mennyire vágyakozom egy csodaszép fekete gitár után, hogy mennyire szeretnék csak úgy leülni, semmi felelősség, egész nap a benti gép elé, s írni, írni az örökkévalóságig, az új novellámat, a régieket, TvaPot, NyaTot és a többit... Kifejthetném azt, hogy ma bekattanva megstíröltem pár srác hátsóját és járóberendezéseit... Mesélhetnék arról, hogy kit hogyan lett volna kedvem felkoncolnom őrültebb pillanataimban, csak mert nem kicsit akadtam ki. Mesélhetnék arról, hogy megvan az a Szabó P. Szilveszter szám, amit a Broadwayen énekelt... De nem. Nem fogom egyiket sem kifejteni. Inkább jöjjön pár gondolat.

Kezdjük ezzel az utolsóval, amit spontán bökve az msnablakokon, Demivel is megosztottam (na jó, tudatosság is volt abban, hogy őt választottam, ne menjünk bele.). Ami pedig a következő: Az ember egy olyan életforma, ami sosem elégedik meg semmivel, aki még a saját barátaitól is elsajnálja néha, ami van, s akinek nem jó soha semmi, ha segít is másokon, pusztán azért teszi, hogy neki jó legyen, hogy a lelkébe jó érzés költözzön, et cetera, nem kell asszem tovább ragozni.
Soha nem alakulhat ki igazi, teljes, mindent áthidaló kapcsolat - hiába minden barátság, szerelem... Sosem fog tudni az ember úgy tekinteni a másikra, hogy a maga önzősége közre ne játszon.
És ez engem rohadtul zavar. Az emberek így eléggé... elzárkózottak. Ráébredve erre, nem csak a saját cselekedeteimet, de másokét is elkezdem elemezgetni, s valszeg odáig fogok jutni, hogy mindenki csak azért törődik a másikkal, hogy az egyénnek jó legyen. Azaz bárki megfelel a törődésre (vagy akár a másikba rúgásra, cikizésre, et cetera(igen, rászoktam erre, hogy et cetera...xD)), amiből az jön, hogy végül is holtmindegy, kivel van az ember, ha ki tudja élni törődési vagy mittudomén milyen vágyait. Amiből így egyenest az jön le, hogy a kapcsolataim... mind hamisak. De nem csak az enyém, a tiéd, vagy a szomszéd szobában ülőké, vagy bárki másé, aki épp az internetet böngészi. Azért ez durva, nem?
Mondjuk, sok mindent megmagyarázna... Azokat a pofonokat is, amiket mostanában kaptam Sors-pajtásomtól.
De így felmerül egy kérdés... Hogy csillapíthatjuk a szívünk mélyén rejtező magányosságot? Üljünk le, kötögessünk, vagy kockuljunk, netalán tán fussunk? Mindenkinek megvan a hobbija. Amit elvileg azért csinál, mert szeret. És ha mégsem azért? Vagyis az is közrejátszik a dologban... De ha azért hobbizunk, hogy ezt a magányt csillapítsuk? Na akkor mi van?
Ezt alá is tudom támasztani. Tegnap olyannyira bekattantam, hogy már tollal estem volna a kezemnek, hogy vajon ezzel fel lehet-e szaggatni az ereimet. xD Igen, khm, kicsit ki voltam. Na de szóval, leléptem szépen msnről, s mentem facebookra... Ott kiéltem magamat, játszottam, teszteztem, keresgéltem mellette TeCsőn, és a többi és a többi. Az amúgy tomboló magányomat és kétségbeesésemet, meg úgy mindent elnyomtam ezzel a tevékenységgel. Nem gondolkodtam, csak kattintgattam jobbra-balra... És azt vettem észre magamon, hogy jobban vagyok... Csitult a magány, úgy... minden jobb lett, úgy-ahogy. Visszamentem msnre is, hogy saját önzőségem, ami éppen úgy materializálódott, hogy bűntudatom volt, és én csak azt akartam, hogy megnyugodjak... ööö... na de szóval felmentem msnre, s bocsánatot kértem Kishitől. Csak azért, hogy az én kicsi bensőcskémben rendbe legyenek a dolgok. Belegondolva azzal takaróztam, hogy biztos megbántottam, vagy csak elég szarul esett neki, hogy ennyire kiakadtam oda, satöbbi...
Félelmetes...

Meg mi van még? Így ennek fényében, minden, ami eszembe jutott előtte... Hogy is mondjam, már olyan átlátszó. Olyan... érvénytelen?
Most, hogy levezettem mindezt, olyan üresnek érzem magam... Tadeshi és Levi kérdezgeti msnen, mi a bajom... ennek fényében? Már komolyan semmi. Csak asszem embergyűlölő leszek, hogy ilyen... ilyen elfuserált bagázs vagyunk, ennyire önző dögök. Ezen még változtatni sem lehet... xD
Ennek fényében eléggé laposnak tűnne most minden más gondolkodás. Na mindegy, a cím értelmét veszti, de ez már kit érdekel? Na de lássuk, engem mi érdekel!

Szóval, emíltettem, hogy megvan az a Szabó P. Szilveszter-énekelte szám, amit szó szerint körbeugráltam szinte ("...s már kezdődött is, amiért mentünk: bemutatók a Rebecca - a Manderley-ház asszonya c. musicalből, ami majd tavasszal kerül műsorra... És láttam Szabó P.-t! x3 És hallhattam élőben énekelni egy annyira jó számot... És annyira mogorván állt a szélen... xD De egyszer mosolygott! És az a belesuttogás, amit leműveltek az utolsó számnál... xD "Rebeccah!!!" xD Jó volt. Sőőőőt... x3 (...) De kyaaa! Kyaaa volt az a szám, amit Szabó P. Szilveszter énekelt és nekem kell!!! xD Sz'tem jövé hétvégén már vadászhatok TeCsőn, hogy átkonvertáljam aztán mp3-ba..." Az utolsó művelet aztán meg is történt, kicsit megkésve, tegnap. xD). A címe Jégmosoly, enjoy! :D

Annyira kyaaa...! x3 Illik hozzá a szerep. x3 Nagyon is. :D
S egy bónusz belesuttogós...! :D