Na jó, ez itt most nem kérdés, mert lenni! Főleg mert homlokon csókolt az én egyetlen Ihletem. Csak Hamlet olvasás kellett hozzá. x'D
Az már más kérdés, hogy olyan két héttel ezelőttre kellett elolvasni a dán királyfi történetét, de az biztos, hogy csak hétfőn írunk belőle, szóval elég volt ma elkezdenem... Khm, de csitt! Mi fény tör át az abla---. Ez nem az a darab. xD Amúgy imádom a Hamletet. Lehet, a Slayers Hamlet című eresztés miatt, nem tudom, de akkor is. (Mellékesen Rómeóékat is bírom, meg szerintem, ha elolvasnám a többit, azokat is bírnám. Na majd szerencsét próbálunk.) Szóval, most magával ragadott Hamlet, Shakespeare, (meg áldom Arany Jánost ezért a remek fordításért, meghajolok nagyságod előtt, ó, költő!) és úgy döntöttem történet ötletemet vagyis pontosabban magát a történetet ide vésem le. Remélhetőleg befejezve még ma, lefagyás nélkül... (úgy értve én fagyok le, nem a gép, félreértés ne essék. Bár ő se fagyjon, ne legyen olyan gaz!)
Amúgy életem unalom sivár mezeje, szóval csapjunk is inkább bele!
-"...És bűnös e világ,
s csak mocskosabb lesz e perctől kezdve...
De csitt! Mily' hang ez? Őrület órája ez?
Hisz' már mindegy, milyen játékot űz,
hajszol az élet, engem nem érdekel...
Nem élek már: nézd, kezem halotti kéz,
hideg, vér nélküli, szegény. Halott.
Ha keringene is benne valami,
mondd, minek? Minek éltesse a testet
az élet vörös cseppje, ha ily hitvány?
Belül halott vagyok, amily' halott
a hit, a becsület. Gyarló piszkos vágy!
Miért kellett e fertőzet ennek
a honnak földjére?! Mit ér már imám?
Nincs egy isten sem, ki segítene,
elfordult mind, ki eddig figyelt ránk.
Mit ér tovább a hit, ha nincs már többé
a természetfölötti, aki segít?
Legyen hát vége, segíts egyetlen úr: Halál!"Térdre omlik, lehajtja fejét, mellkasába markol. Csend, halotti csend.
Taps. Tapsvihar - ha tud egyetlen egy ember vihart tapsolni. A lány felkapja a fejét, majd ijedten, kissé botladozva futásnak ered.
- Várj! - kiált utána az ifjú, ki megleste a színpadon egyedül elmélyülten játszó lányt. Mivel a színész nem felel, sőt, meg sem áll, kénytelen a leselkedő is rohanni - le a lépcsőn, a színpadra fel, a hátra rohanó lány után.
- Kérlek, várj! - kérleli, de a lány csak nem hallgat rá, hosszú, mogyorószín haja vadul lobog mögötte, ahogy fut, rohan.
A díszletek között szlalomoznak. A menekülő sarokba szorul egy lépcsős állvány és egy papírsárkány között. Az ifjú lihegve áll meg vele szembe, tőle pár lépésnyire.- Nem akarlak bántani! - nyújtja felé lassan a kezét, ahogy látja, hogy amaz szemében könny csillan. - Csak azt akarom, hogy... A franc! - Dobozok hullnak rá, ahogy a lány megtaszítja az állványt, s tovarohan.
Csillagok... csak csillagok köröznek a szeme előtt...
- Ki volt az a szépség? - suttogja maga elé.
***
- Hol voltál, Mich? - kérdezi csak köszönés helyett, fel sem állva asztalától.
- Neked is szia, Brad. - Maga alá fordítja a széket, a támla van elöl, rá is könyököl, majd cigit halász elő a zsebéből. - Szerelmes vagyok!
- Már megint? Ki az a szerencsétlen? - a pincérnőhöz fordul. - Teát az én hősszerelmes barátomnak! - nevet fel.
- Ez most tényleg szerelem a szívem legmélyebbjéből jött elő!
- Mint az előző huszonkettő? - legyint. - Ne nevettess, Mich!
- Huszonhárom... - motyogja sértődötten Michael.
- Igen? - Brad a homlokát ráncolja. - Kit hagytam ki? Ott volt Marie, Kate, Ashley...
- Elég! Ne szórakozz velem!
- Nem szórakozom, nyugi, mondjad - int nagy kegyesen.
- A kisszínpadon jártam, mert úgy tudtam ott próbáltok és...
- Ó! Nem szóltam volna, hogy elmaradt a mai próba?
- Hm. Hogy-hogy? - szájába illeszti a cigaretta szálat, majd meggyújtja.
- Egy csoport, pontosabban egy osztály jött hozzánk, be, hátra is. Nem voltak túl érdeklődőek, de volt egy kettő, aki odajött aláírásért...
Mich meglepetten pislog.
- Megengedte Ted, hogy behozzanak egy csapat kölyköt?
- Nem kölykök voltak! Olyan tizenhat-tizenhét évesek.
- Kölykök azok még...
- Meglehet... - mosolyodik el pimaszkásan Brad. - De kinézetre már igencsak kívánatos némelyik...
- Brad!
- Jól van, jól van. Szóval Ted megengedte, mert Max kérte. Mert ugye Maxnek mindig mindent...
- Jó-jó, ne kezdd! Folytasd inkább.
Brad mordul egyet.
- Adj egy kis blázt! - Michael nyújtja neki, elveszi, beleszippant, lassan kifújja... - Nos. A tanárnőnek viszonya van vagy volt Maxszel, szóval a kis pincsi behozatta őket. Bár nem voltak elragadtatva... A mai fiatalok nem díjazzák a színészeket - csóválja meg a fejét.
- Se az írókat költőket - sóhajt Michael.
- Na, igen - vigyorog Brad, visszanyújtva a cigit. - Hasonló cipőben járunk, talán lehet, ezért barátkozom én egy olyan lerobbant íróval, mint te.
- Lerobbant?! - csap idegesen az asztalra Mich. - És akkor a te színészi munkád milyen, elsőrangú?
- Pontosan - bólint, továbbra is vigyorogva a színész, széttárva a karjait. - Ez van, túl jó vagyok.
- Ezért kapsz sok mellékszerepet - bólogat mindent értő arccal Michael.
- Nna! Ez ronda volt!
- A tied is - von vállat az író.
- Na jó, mesélj! Milyen az új szerelmed?
- Élek a gyanúperrel, hogy annak az osztálynak az egyik eltévedt báránykájáról van szó...
- És még te állítottál le az előbb! Na, szép!
- Ha félbe szakítasz folyton, sosem érek a végére.
- Jó-jó, lakat a számon! - nevetve húzza el ujjait a szája előtt, mintha csak cipzárt cipzározna.
- Szóval... lementem a kisszínpadhoz, mert azt hittem, ott lesz próbád. Hát nem voltál ott, de senki más sem - rajta kívül. Mint egy földre szállt csoda, egy angyal...! Jó-jó, ne nézz így. A színpadon állt és játszott. Valami monológot adott elő, nem tudom miből, de megbabonázott...
- Na, ácsi. Nem tudod miből? Pont te? Aki a színház megszállottja? Aki Shakespeare-t, Szophoklészt és Molière-t tartja példaképnek? Ne nevetess, te minden darabot kívülről fújsz!
- Ez az! Valami olyat játszott, amit nem ismerek... Bár szövegre hasonló volt, mint Shakespeare...
- Ez érdekes... Folytasd! - sürgeti Brad.
- Tenném, ha nem vágnál közbe! Szóval... Hol tartottam?
- Hogy valami monológot adott elő...
- Ja, igen! - csap a fejére Mich. - Nagyon beleélte magát, valami eszméletlen színész lehetne belőle!
- Honnan veszed, hogy nem volt az?
- Nem rémült volna meg tőlem, ha megtapsolom.
- Én is megrémültem volna tőled! - nevet fel Brad, de elhallgat, amint találkozik tekintete barátja nagyon mogorva tekintetével. - Folytasd, kérlek!
- Megijedt és elfutott... Hiába futottam utána, nem akart megállni. Nehogy beszólj! - inti le a már épp nyitott szájú Brad-et, aki inkább visszacsukja a száját. - Gyönyörű mogyoróbarna haja volt, és... ha jól láttam kék szemei. És azok a szemek...! Igézőek, mint...
- Jó, Rómeó, nem kell a szirup. Mi lett végül?
- Sarokba szorítottam, de rám döntött néhány dobozt és lelécelt.
A színész nagyot bólint, de nem szól.
- Szóval, ennyi... Belehalok, ha nem láthatom még egyszer! Segíts nekem!
Brad csak sóhajt.
- Lógsz nekem ennyivel!
- Még meddig? - sóhajt ismét Brad.
- Ne szórakozz!
- Jó-jó, szerelmes barom... akarom mondani barátom. Holnap reggelre meglesz az iskola és a tanárnő neve meg az osztálya. Jó?
- Szeretlek! - Mich felpattan a székről, hogy a színész nyakába vethesse magát, de az időben észleli a veszélyt, s lefogja a heves érzelmi kitöréses írót.
- Inkább azt a lányt szeresd, ha az osztályban lesz! Vagyis... Várd meg, amíg betölti a tizennyolcat!
***
- Harminckettes terem... Ennek kell lennie - mormogja maga elé, majd tétován bekopog, s benyit.
- Miss Morris? - kérdi.
- Maga meg ki? - pislog szembe a rövid barnahajú, bambi szemű egész telt idomokkal megáldott fiatal tanárnő az íróra.
- A nevem Michael Delmon, és beszélni szeretnék magával.
- Velem? - húzza össze a szemét a tanárnő, majd int a kölyköknek, hogy folytassák a feladatot, és kimegy Mich-hez.
A nő nekidől az ajtónak, összefonja karjait, és mintha kicsit meg is emelné a keblét, hogy Michael jobb belátást kapjon a dekoltázsba... Mire Mich csak nyelni tud hirtelen.
- Mi járatban? - érdeklődik a tanárnő néhány pillanatnyi csend után.
- Nos, ööö... - Az ifjú megigazítja a nyakkendőjét, majd összeszedi magát. - Először is... Lenne egy kérdésem. Múltkor ugye maguk jártak a színházban?
- Melyikben? - teszi csípőre a kezét a tanárnő, amitől Mich-nek hirtelen az a tévképzete támad, hogy ő most a rossz dolgon kapott diák, akit a tanárnő mindjárt megbüntet...
- A... Broadway Studio Centralban - Valamiért nehezebben gördülnek Mich szavai, mint szeretné. Már most elátkozta Bradet - annak a baromnak figyelmeztetnie kellett volna, hogy a tanárnő ilyen...!
- Tényleg, tegnapelőtt. Mi van vele?
Michael megnyalja kiszáradt ajkait, csak utána folytatja:
- Az egyik színész nagyon megkedvelte a kölyköket - bök a terem felé fejével, - s meg szeretné hívni magát és az osztályt, hogy a következő előadást megnézzék...
- Csakugyan? - derül fel Miss Morris arca. Benyit a terembe, s bekiált. - Jó hír! Színházba megyünk, gyerekek, ingyen! - az osztály szinte egy emberként hördül fel.
- Itt valami félreértés...
- Meghívtak minket! - teszi még hozzá kissé dühösen az ellenkező diákság miatt. - Köszönjük szépen a meghívást, örömmel vesszük! - fordul vissza bájos mosollyal aztán Mich-hez. - Majd felhívom Maxet, s megérdeklődöm a továbbiakat. Viszlát! - ezzel már csapódik is az író előtt az ajtó, szegény meg csak pislog, hogy ennyire rászedték...
- A pénztárcám ezt nagyon meg fogja bánni... - sóhajtja. - Azért remélem, én nem.
***
- Halló? Mich? Na, sikerült, megtaláltad?
- Brad, az az igazság... hogy újabb szívesség kéne.
- Nem sok ez egy hétre, hé?!
- Ne kiabálj, nem való arra a fülem... De kérlek, segíts nekem... - gyorsan fej számol. - Ööö... Harmincegy jegyet foglalni holnap estére!
- Holnapra?! Megőrültél?! Még jó, hogy nem mára...
- Fizetem, nyugodtság! Csak... Nem jött össze. De sürgősen harmincegy jegy kell!
- Jó-jó, vedd úgy, hogy elintéztem. - Kattanás, a vonal megszakad. Michael sóhajtva csúsztatja zsebébe a telefont.
- Ebbe bele fogok őszülni... - mormogja.
***
- Biztos az a férfi volt, Anne? - Oldalra dönti a fejét, s úgy pislog barátnőjére.
- Biztos, Emma! Felismertem a hangját! ő látott meg, mikor...
- Jól van, jól van. Akkor mit tervezel, nem jössz? Egyáltalán nem biztos, hogy miattad jött ide...
- Dehogynem! Tudom, érzem... - idegességében Anne fel-alá járkál barátnője előtt, aki szemével követi a masírozó lányt.
- Akkor?
- Megyek, de...
- De?
- Álruhában!
- Megkattantál?! - pislog hitetlen Emma.
- Dehogy! Csak kisminkelem magam, meg a hajamat besütöm és...
- Nem spilázod túl a dolgot?
- Utánam jött, Em, utánam!
- Ne parázz már, biztos nem akar rosszat...
- Nem csillogott volna úgy a szeme a színházban, mikor sarokba szorított...
- Kattant vagy...
***
- Izgulok...
- Te?! - röhint fel Brad. - Én megyek a színpadra ebben a lökött göncben, nem te!
- Jó, de te színész vagy!
- Te meg író. És?
Michael csak mordul, s megcsóválja a fejét.
- Meghalok...
- Én is a színpadon...
- Brad!
- Jól van, jól van. Nos, Rómeó, magadra hagylak, mielőtt Ted begőzöl. Majd mesélj! - vállon veregeti barátját, aztán balra el, öltöző iránt.
- Miért találtam ki ilyet? - átkozza magát, majd lassan megindul a bejárat felé, hogy a lépcsőről nézhesse az érkezőket, s talán azt a rejtélyes lányt.
Végighalad az általa nem kedvelt folyosón - nem kedveli, mert a fala csupa tükör, érdekes technikával beleügyeskedve a színház nagyjainak arcképével. Ez utóbbival még nem lenne baja, de nem szereti viszontlátni magát sehol sem.
Fél szemmel azért végigméri magát, öltönyös, magas valóját, lazán oldalra fésült fekete haját, kissé sápadt arcát... Megtorpan pár pillanatra, mert mintha kék szemében gyávaságot fedezett volna fel. Közel hajol a tükörhöz, karikás szemeit nézegetve.
- Megtalálom! - bólintja csak magának, majd tovasuhan a folyosón, talpa szinte nem is érinti a kékeszöld kárpitot.
A lépcsőhöz érkezvén aztán megáll, szusszan egyet - még nem engedték be a nézőket. Ez jó, különösen, hiszen így több esélye van kiszúrni szíve hölgyét a... hirtelen beözönlő tömegben.
- Ó istenem... - motyogja kissé csüggedten Mich. - Ilyen csak a mesékben...
Azért megpróbálja meresztgetni a szemét, de nem fűz túl sok reményt a dologhoz. Egészen addig a pillanatig, amíg meg nem pillantja a fekete nagy dekoltázsú kisestélyibe bújt Miss Morrist, körülötte pár morgolódó tinédzserrel.
Ott kell valahol lenni a szépségnek, ha tényleg ebből az osztályból való! Ha meg nem... Nos, akkor Michael a semmiért ment anyagi csődbe...
Megcsóválja a gondolatra a fejét, majd lelépcsőzik a tanárnőt célozva meg, kettesével szedve a fokokat. De végül mégsem megy a nőhöz oda, inkább az osztályt járja körbe, tekintetével keresve azt a csodaszép mogyoróbarna hajzuhatagot, s a kék szempárt.
- Te, Em, segíts! - húzza le barátnőjét hirtelen a földre Anne. - Itt van! Itt köröz körülöttünk, mint keselyű, aki a...
- Jó, ne szépítsd tovább!
- Bocs. Szóval, megint itt van!
- H-hol? Én nem látom. - vonja össze a szemöldökét Emma.
- Ott - bök az öltönyös férfire Anne.
- Hmm. Nem csúnya. Nem tudom, mitől félsz!
- Em!
- Jól van, jól van. De akkor sem értem. Meg amúgy is álruhában vagy, nem? - moslyodik el gúnyosan.
- Barátnő az ilyen? - mordul Anne.
- Néztél tükörbe? Annyi vakolat van rajtad, mint egy utcasarki ribancon.
- Valóban így nézek ki? - Anne hangaj elhaló.
- Sajnálom, csajszi, de igen. Gyere, segítek jobbá tenni! - Emma megragadja barátnője csuklóját, majd a mosdó felé kezdi el húzni. - Rendbe teszlek, aztán nem ismer meg! becsszó!
- Hol van...?! - kérdi pusztán csak magától Mich. - Nem látom... Egek, segítsetek!
Az istenek nem hogy nem segítenek, sőt! Megszólal helyette a kezdést jelző csengő, s erre a nézősereg bevonul a helyére, kis híján fellökve az írót a lábáról.
A végén ott marad egyedül, tanácstalanul, maga elé bámulva.
- Em, gyere már! Elkésünk!
- Ugyan, Anne, még biztos öt percig nem kezdenek, hidd el, a színház már csak ilyen...
- Elhúztad a sminkelést!
- Ahelyett, hogy örülnél, hogy segítettem...!
- Köszönöm mondtam má--... - A lány felsikkant, ahogy meglátja a magányosan álló férfit, és találkozik a tekintetük.
- Em, segíts! - vetődik be barátnője háta mögé ijedten az égi csoda.
- Ne félj! - lép közelebb Mich, kedvesen mosolyogva, miközben szíve hevesen dobog, örül, mit örül, szinte kiugrik a bőréből attól, hogy ekkora szerencséje lehet, s megtalálta a mogyoróbarna hajú csodát!
- Ne közelítsen! - lép hátra bujkáló lányostul az Em-nek nevezett feketehajú barátnő.
- Nem akarok rosszat. Csak beszélgetni! - bizonygatja Mich.
- Ne hagyd közelebb jönni, Em!
- Nyugi... Maga meg! Hagyja békén Anne-t! Nem akar beszélni magával...
- Badarság! Anne... Csak azt akarom, hogy tudd, csodálatos volt az, amit előadtál a múltkor!
- Remek, most már beülhetünk a helyünkre?
- Em, várj! - bújik ki barátnője mögül Anne. - Csodálatos...? - kérdez vissza, mintha nem hallotta volna jól.
Michael bólint.
- Gyönyörű volt, igazi tehetség vagy!
- Én, én nem...
- Meghívhatnám a hölgyeket egy forrócsokira? - kérdi hirtelen az író.
- Mi, de hát...
- Bármikor be tudlak juttatni titeket egy előadásra - egy színész jó barátom. Na, forrócsoki?
- Legyen - bólint Emma.
- De...!
- Nincs de, Anne. Megyünk. Forrócsokit akarok, meg ezt a darabot már úgyis láttam.
- Örülök - mosolyog Mich.
***
Taps, egyre nagyobb, a közönség állva éljenez, füttyög vadul. A színpadon kifáradt, de mosolygós, örömteli arcok, akiket megrészegít a nézősereg éljenzése...
- Szép volt, csajszi - mosolyog Brad a mellette pihegő lányra.
- Kö-köszi - mosolyog vissza félénken Anne, majd végre lesétálnak a színpadról.
- Csodálatosak voltatok! - terem mellettük szinte a semmiből Michael. - Már-már féltékeny voltam, mikor...
- Mikor megcsókoltam? - vigyorog Brad, mire a lány elpirul, s inkább tenyerébe temeti az arcát.
- Igen! Csak aztán nehogy véletlen csattanjon az öklöm a szépséges arcodon, ó, Rómeó... - üti gyengéden vállon barátját az író.
- Minden elismerésem amúgy Júliáé - hajol meg mélyen Brad a lány előtt, majd elkapja a kezét, s kezet csókol. - Pedig semmilyen színészképzőt nem végeztél! őstehetség!
Anne pirul, Mich meg csak hápog, majd elkapja a színész nyakát, s csak úgy baráti szeretetből elkezdi fojtogatni, mire az nevetve maga alá gyűri az írót.
- Nna, Mich, átadom a szerepet! Pá! - engedi el hirtelen Brad a barátját, majd már ott sincs, eltűnik, mint a bónuszpénz, amit beígért a főnök.
- Júliám... - áll fel Mich, leporolva a ruháját. - Csodálatos voltál, tényleg... - susogja a fülébe.
- Ha te nem lennél, én sem álltam volna ma odakint... - karolja át Anne a férfi nyakát.
- Szeretlek - búgja Mich, majd Anne, azaz Júlia már az ő igazi Rómeóját csókolja...
Éééés... Itt a vége! x3 Note: a vége nem tetszik. xD Note kettő: beleszerettem Bradbe. x'D Note három: bírom Emmát...
Nna, s akkor ennyi voltam mára. Mint ahogy Brad is mondta: Pá!
