Minden áldott nap ideülök, de sosem jutok el odáig, hogy írjak is... Szánalom. Utoljára több, mint egy hete írtam, pedig lett volna miről írnom, lett volna mit kivesézni, lett volna csak úgy kiötneni a lelkemet... Jött volna ihlet is, de ehelyett mit csináltam? Facebookon nyomogattam hülye teszteket, játszottam Treasure Isle-lel ugyanitt... Szerepet vagdostam, amivel megakadtam, mert aznap nővéreméknél voltam, a naplófájl ott van... És lesüllyedtem a depresszióm legmélyébe tegnap, de sebaj. Minden szép, minden jó. Most akkor vegyesen, hogy az jöjjön ki belőle, mennyire gyűlölöm magam. Yeah.

Kezdetnek... Hm. Mi is legyen... Legyen a ma. Reggel -délelőtt- iszonytatos fejfájásra ébredtem. Valószínűleg túlaludtam magam. De borzasztó, hogy már az alvástól is megfájdul a fejem... Utána felajánlottam segítségemet itthon, minek eredménye az lett, hogy felporszívóztam a lakást. Aztán ideültem, és Heroes-oztam. Szar az a játék, mégis csak játszok vele, bekebelez, nem tudom abbahagyni... De ha meg játszok, rájövök, mennyire béna stratéga vagyok, mennyire legyőzhető béna kis féreg vagyok. Aztán nosztalgiáztam kicsit, Digimon Racing gba emulátoron, Gomamonnal végigvertem a mezőnyt... És rájöttem, hogy ez a nagybetűs UNALOM. Aztán jött egy kis Naruto, örültem a fejemnek, hogy már el tudom olvasni, mi van odaírva (japán a játék, s főleg hiraganákat használ), és Sasukével végigmentem néhány pályán, majd abba is beleuntam.

Hm, akkor haladjunk visszafele. Tegnap belekezdtem este a hétfőn vásárolt -bűnős- könyvbe, fürdés közbe. Olyan jó másfél hónap után először nyúltam el a fürdőkádban, és nem zuhanyoztam. Nem fogok visszaszokni - mire megtelik a fürdőkád a nem rég beszerelt szűrő miatt, az egy élet, ráadásul a hangja közben kiállhatatlan, kibírhatatlan... és a zuhany átkapcsolása is akad, és már a faszom tele van vele, de nem szólhatok, mert úgyse szerelik ki, mert így takarékoskodunk. Ja. Yeah. Nna, de eltértem a tárgytól. Szóval, bevittem magammal a kötetet, ami nem más, mint Isamu Fukui Truancy című remeke. Még nem tartok sehol sem, de tetszik. A fordítás jó, a megfogalmazás tökély, a sztori érdekesen indul. Az főleg rádob pár lapáttal, hogy ajánlás: "ha túlélted a Battle Royale-t..." És én azért egyenesen megvesztem.
A könyv hátulján olvastam, hogy a könyv írója 17 éves (ma akkor... 19, talán), és már 13 évesen is díjakat nyert a történeteivel. Borzasztóan féltékeny vagyok. Irigylem a hírnévet, irigylem a díjakat, szeretném, ha az én történeteim is befutnának, ha nekem is lenne esélyem...
De mostanában nem látok semmi esélyt sem. Hiába sok ötlet, magától nem vetődik képernyőre/papírra, én meg hiába ülök le, hogy akkor msot írok, sosem jön össze. A kis pillangóm csak megrezegteti a szárnyait, de nem akar repülni, nem akarja, hogy szárnyaljunk. Rohadék pillangó.
Nem csak az írást látom reménytelennek. Úgy mindent... Minden sötét, sehol a fény, sehol a napsugár, pedig én a fényben szeretnék élni, nem a mély sötétben, én kint akarok élni, szállni, repülni, mint a pillangók...
Tegnap, ahogy néztem a South Parkot, és Butters átment stricibe, ott ismét eszembe jutott a pillangós-bordélyházas ötletem. Hat nő, hat pillangó, a kikerülhetetlen körből... Csinálod, vagy bűnhődsz; csinálod, vagy fájni fog; csinálod, és így is fáj...

Igazávól ez a péntek egy egész jó kis péntek volt. Élveztem. Tesin gerendáztunk, nem volt megeröltető, nem volt rossz, aztán föcin megtartottam az órát - és csend volt! Mindenki kémiát tanult, nem dumált, sőt, a végén még érdeklődtek is mindenféle plusz hülyeség iránt. Így is hamar végeztem, és Müller, mikor kérdeztem, hogy ugye megvan az ötösöm, csak annyit mondott, hogy "hát nem is tudom", és bazsalygott. Hirtelen azt hittem felrobbanok, óra után hiába mentem oda hozzá, nem igazn figyelt rám, hát libbentem kémia tézére átnézni az anyagot... A kémia tézére úgy ültem be, hogy talán a hármast elérem. (az arckönyv is azt írta, hogy hármas lesz xD) Felmerült bennem, hogy kár, hogy Szolga már nem engedi meg az egy perc puskaidőt... Erre már majdnem vége az órának, lapomon pár lyuk, megszólal: ehhez és ehhez a feladathoz kérhetünk valakitől segítséget, aki biztosan tudja - rögtön Annához és Rékához fordultam, és minimum dobtak egy, ha nem kettő jegyet a dogámon. Utána biosz se volt rossz, kikaptam az ötös tézém, amire szart se tanultam (míg mások órákat töltöttek vele, és négyes, és pár pont az ötösért és... már emiatt is szarul érzem magamat. Én kevésbé érdemlem meg azt a jegyet, mint mondjuk Zsófi.) Zsófival utána szünetben tök jól elbeszélgettünk... Rájöttem, hogy imádom őt, és imádom a pénteket - a nap, amelyen az osztály végig együtt van tesi kivételével. Rajzon kimentünk, Balanyi egész normális, sőt, jó fej volt, megégett az arcom, talán, s azt mondta jó lett a rajzom... Majd ének, majd leléptünk, miután Zsófi ölébe fetrengtem lent az aulában a kövön, várva Réka-Anna hírét, hogy lesz-e angol... mivel nem volt sehol tanár, úgy döntöttünk, nincs, és hazavonultunk. xD
Csodaszépen sütött a nap, sétáltam egy megállót, majd majdnem lehívtam Kishit sétálni... Aztán inkább hazajöttem. És néztem a tévét. Family Guyt. Itt süllyedtem át a depi mélyébe, hogy mennyire egy unalmas alak vagyok. Csodaszép kint az idő, én meg bent ülök a szobába, tévét bámulva, fetrengve... A nap folyamán azt is leszűrtem ismét, hogy a poénjaim eröltetettek, és igazából nem tudok feldobni egy érdekes témát sem. Ez eléggé érvágással ért föl...

Leszedtem egy új számot is, ami a listám gyöngye... Tegnap reggel láttam az MTV-n a klipjét, és... nem tudom miért, de beleszerettem.

Muse - Resistance. Valami félelmetesen jó... Ahogy meghallottam az első pár másodpercet, én tudtam, hogy landolni fog a gépen. Mindent összevetve a listámon most ez a leghallgatottabb szám, és a többi számmal együtt... Hát nem épp a leginkább kedvderítő lista, tegnap is, majdnem sírtam tőlük. xD De sebaj... Utálok sírni, utálom az érzést, utálom...

De meghatott - tegnap négyen is érdeklődtek, mi bajom van. /sorrendben: Kishi, Ádám, Jani, Tadeshi. Köszi./ Persze egyiküknek se mondtam el, hogy mennyire rühellem magamat, hogy undorodom lassan már magamtól, hogy mennyire egy senki vagyok... Pedig másoknak sokkal nagyobb baja van körülöttem, és én mégse tudok segíteni, mert itt vagyok a mocsokban, itt fetrengek... Amúgy se tudnék mit tenni. Gyűlölöm magam.

Csütörtökön kicsit stresszesen éreztem magamat - készültem fel a kiselőadásra, és leszartam a kémiát. Belül mégis érdekelt, mi lesz a kémia vége, és rágtam a láthatatlan körmeimet, hogy mi lesz, ha szarul sikerül? Mi lesz, ha senkit nem fog érdekelni a föci, ha beégek, vagy valami... de végül is jól viselkedtek - végtére is én mentettem meg őket a föcitémazáró megírásától - vagyis halasztottam a vég napját.
És veszettül ingerlékeny voltam... Majd leszartam mindent és nem érdekelt... kikerült msnre a "stresszes madárka" utónév nekem, és rám is jött, hogy én képet akarok hozzá csinálni... kerestem is, végül valahogy kikötöttem a hollóknál, és csak úgy csinálni akarta Poe verséhez egy illusztrációt... És ahogy körbevágtam és eltüntettem a madarat a képről, a megmaradt dologban megihletődtem. Szóval végül ez lett belőle:

És ez ment is a nevemhez, Tune-chan - stresszes madárka, meg tegnap is, Tune-chan - kedvetlen madárka; és ez picit megnyugtatott. De csak egy picit.

Ma is szerkesztgettem képet, még a régebben kinézett Daisukét a hatos kötetből, egy fejezet borítóját, mikor cowboy-nak van öltözve... Ki szeretném színezni. Alakulgat, bár még sehol sem vagyok... És valamit elszúrtam, de a végeredmény nagyon megtetszett, ezért lementettem külön, és ebből lesz az új avám. Yeah.

Szerintem veszett jó. Olyan enyhén ipod benyomású reklámkép, csak ipod nélkül. xD De iiiimádom. Daisuki! x3 Csak a szemével nem vagyok annyira kibékülve, de megszokom. (amúgy a színezettnek is a szeme... Ehh. Az lesz a gyengepont, már most látom. Lehet hogy ezt a részt újra csinálom majd...)

Szerda-csütörtök egész jó nap volt, napi öt óra, szabadság, addig alszol, ameddig akarsz... Bár mindig felkeltettem magamat nyolckor. Hogy miért, magam sem tudom, de után minimum egy óra fetrengés jött még... Aranyélet...

Hétfőn meg még szabadság volt, Kishivel elmentünk vásárolni... vettem magamnak három felsőt a skálában, meg egy nadrágot és vettünk bögrét Kishivel, majd wasabis mogyi jött haza a spárból, és a könyvudvarból a fentebb említett könyv... Nem éreztem jól magamat utána. Azt hittem élvezni fogom, a költekezést... De nem élveztem. Talán csak azért, mert nem terveztem be különösebben mit veszek. Ha majd úgy indulok meg, hogy ezt, ezt és ezt fogok venni, majd talán...

Nem tudom, mit akartam még írni. Most ennyi önutálat elég volt. Pá, legközelebbig...!