A nagy-nagy project. Kishi névnapi ajándéka. Én jó szokásomhoz híven beszkenneltem az "állapotokat". Fú, jó sokat szenvedtem vele... Ezért képes vagyok egy egész bejegyzést szentelni neki, hogy kipanaszkodjam magamat. xD

Mostanában előjött belőlem az érzés. Az a "hagyjatok békén, én elvagyok egyedül is"-érzet. Ami nem látszik rajtam, ha jól látom a dolgokat, ami nem is baj. :) Eldünnyögök magamban, kifele mosolygok. De nem értem. Miért jött elő? Hiszen vannak barátaim, akikkel lehet hülyülni, s mászkerálni, van egy pasim is, akit szeretek, hol van akkor a gikszer? Miért érzem ezt...? Mások "ölni" tudnának a helyzetemért, én mégis... mégis inkább szíves örömest kamikázét játszanék, kiugorva az ablakon. (Hátha jön a varázsfelhő...)

Mindig el vagyok maradva magamhoz képest. Szóval most megint mindent, vegyesen. (így utólag - ha már, mikor írni akartam, egy óra munkám elszállt - szerda délelőtt. Yeah.)

Ha azt mondom, holnap írok, az azt jelenti, hogy majd holnapután... vagy azután... vagy még később. xD De asszem erre lassan minden olvasóm rájön, hacsak nem jött még rá. Ami ciki, főleg, nekem. De sebaj. Igyekszem.

Mindent összevetve, vicces, hogy hol a boldogság legnagyobb tengerében lubickolok, hol pedig lesüllyedek a mélyre, mint egy darabka kő, egyik napról a másikra. Midnezt úgy, hogy a következő nap már ismét repdesek... Furcsa, mindenesetre, de a boldogság aránya egyelőre több, még hat a rózsaszín-felhő effektus, asszem. xD

Érett már egy ilyen bejegyzés, mert sokmindenem van, amit mesélnék, kitárgyalnék, vagy csak úgy leírnék magamnak. (Tadeshi, figyelmeztetlek, hogy van két kép a még nem kész Asusról, amit közkiccsé teszek, de csak linkkel, NE nézd meg, ha meglepetést akarsz!) Szóval, minden, vegyesen. レツゴ! (aki rájön, mit katakanáztam az... Kap egy virtuális ölelést. xD Vagy virtuális hátonveregetés, egy "good job, boy"-mondat kíséretében. xD)

Mert idén is volt, idén a második, és mily meglepő, nekünk is a második volt, Kishivel. És most erről fogok bejegyezni, hosszú lesz, van mesélnivalóm -amit asszem cenzúráztam-. (Bár szívesebben mesélnék aktulaitásosabb dolgokról, de tartsuk meg a sorrendet... Az majd kap egy kis bekezdést az átlalános-dolgos bejegyzésben, aminek egy-két darabja még a Versaille-konci előttre nyúlik vissza. xD Na sebaj, a rest kétszer fárad, vagy mi.)

Bevezetőnek annyit, hogy buzog bennem az írásvágy, amit itt szándékozok meg kitölteni, számeszerint három bejegyzéssel. Ebből egy a Versailles koncert élménybeszámoló, még egy a japótáborról, és egy haramdik egyéb. Mert már a koncert előtt is akartam írni, de valahogy nem jött össze. Meg történ egy s más, ami egyikhez sem illik. Nos, ikuzo! (na jó, javítok: szerintem nem lesz belőle három, de a késztetés megvolt. xD)

Kezdem néha "feladni" a blogolást. Olyan nehéz leülni ide, és írni, bár lehet, csak a lustaságom miatt. xD De minél többet késlekedek, annál több mesélnivalóm lesz, ami ördögi kör, mert minél többet kéne írni, annál jobban nincs kedvem, mert "túúúl sok, úgysincs idő rá." Éljenek a kifogások, a jó kifogások, amik sosem rosszak! xD

Na de, itt vagyok, kivételesen, írásvágytól buzogva... Avagy mikor írásvágyam van, inkább nem jövök ide, hanem az üres wordlappal szemezek, de mindig én vesztek, és a billentyűzet nem kezd el magától pötyörészni. (pedig igazán megtehetné, a magamban már régesrég megfogalmazott dolgokat képernyőre vetve... xD)

Mertem

2010.07.03. 0:14

 

 Mertem álmodni,

mert azt hittem szabad,

mertem álmodni,

de a szívem megszakad.

 

Mertem remélni,

hogy valaki segít,

mertem remélni,

de a sok érzés megrémít.

 

Mertem érezni,

örülni, szeretni,

mertem érezni,

de csak egy megy: bánkódni.

 

Mertem aggódni,

hogy mit hoz a jövő,

mertem aggódni,

de nincs élet-szerelő.

 

Mertem szeretni,

ó, én balga, mertem,

mertem szeretni,

de hazugságban éltem.

 

Mertem én hinni,

hogy van ki majd segít,

mertem én hinni,

de mindenki csak eltaszít.

 

Mertem én élni,

de talán ennyi volt,

mertem én élni,

de szívemen sok már a folt.

 

Túl sok a folt...

Nyár van nyár, nekem meg nincs lelkierőm - mert időm lenne- idetolni a pofámat, hogy pötyögessek valamit... Na sebaj.Majd talán most... Azt se tudom, mi volt az utolsó bejegyzésbe, ami azért valljuk be, picit szánalmas. x'D